Wenger és Mourinho több fronton is bajszot akaszt

Vágólapra másolva!
2013.08.13. 00:09
null
Arsene Wenger és José Mourinho is érdeklődik Samuel Eto'o és Luiz Gustavo iránt (Fotó: Action Images – archív)
Az elmúlt héten felmentést kaptak a nyájas olvasók az átigazolási összefoglalók olvasása alól, de most már nem kerülhetik el transzfervégzetüket. Szokás szerint a Premier League-ben kezdünk.

 

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban az ottani mértékű hőségben nemcsak a verejtékcseppek folytak nyilvános és kevésbé nyilvános helyeken, hanem eurómilliók is. A legjobban a CARDIFF CITY erősített, igaz, megfizette az árát az újonnan érkezetteknek: a mindössze 21 éves, de már felnőtt válogatott középső védőért, Steven Caulkerért például 9.15 millió eurót fizetett a Tottenhamnek. Mi tagadás, kissé meglepő volt a londoniaknak az a döntése, hogy eladják a válogatottban góllal debütált fiatalt, de nem számított alapembernek az elmúlt idényben, csak 18 bajnokin szerepelt. Érkezett mellé egy rutinos jobbhátvéd, John Brayford a Derby Countytól, 1.74 millióért, de az igazi nagy durranás Gary Medel megszerzése volt. A chilei „El Pitbull" klubrekordért, 13 millióért érkezett a Sevillától, és az biztos, hogy Medel mellett békés mederben nem lehet elsétálni a középpályán, de a kombinatív futball is közel áll (és még ért is) hozzá, azaz nagy fogásnak számít a 26 éves szűrő.

Sokan, bizony dalolva mennek Wales-be – no, nem a máglyára, mint egykoron – a pénz után, a West Bromwich szélsője, Peter Odemwingie, vagy ecuadori kollégája, Jefferson Montero (érte közel négymilliót már ajánlottak a mexikói Monarcas Moreliának, egyébként pedig ahelyett a Thomas Ince helyett költözhet Cardiffbe, akiért hiába ajánlottak 9.3 milliót a Blackpoolnak), a Málaga jobbhátvédje, Jesús Gámez, a Tottenham középpályása, Tom Huddlestone, a QPR-os Stephane Mbia vagy a fenerbahcés Joseph Yobo ügyében is tárgyalnak. A kis klub étvágyát jól mutatja, hogy pár éve még kikacagták volna, ha olyan ismert és drága csatárokért jelentkezik be, mint Óscar Cardozo (Benfica), Bafetimbi Gomis (Olympique Lyon) vagy Dirk Kuyt (Fenerbahce), most viszont kíváncsian várjuk, melyiket veszik meg végül a három közül.

Az viszont biztos, hogy nem érkezik a Toulouse „gyalogkakukkja", Étienne Capoue – no, nem azért, mert nem tudott volna érte tízmillió euró fölött fizetni a Cardiff, hanem azért, mert a francia válogatott szűrő a TOTTENHAM HOTSPUR mellett tette le a garast.

Londonban természetesen Gareth Bale „megyek-e, maradok-e" játéka a legégetőbb kérdés – az arany(árban mért)ifjú egyébként hazalátogatott Cardiffba, hogy lelki támaszt találjon édesanyjában eme sorsfordító időkben – , de azért az sem érdektelen, hogy Capoue érkeztével mehet Scott Parker (például a QPR-ba, amely klub azonban nem jutott dűlőre vele a piszkos anyagi részletekben), az Ajaxnak pedig új, 17.5 milliós ajánlatot tettek a Toby Alderweireld, Christian Eriksen kettősért; miközben Caulker utóda a steauás Vlad Chiriches, Bale-é pedig a bázeli Valentin Stocker lehet.

Pár létszámon felüli kerettagtól ismét megszabadultak, és külön érdekesség Clint Dempsey sorsa, akiért 6.8 milliót fizetett az amerikai Seattle Sounders, amely ezzel megdöntötte az MLS átigazolási rekordját. Az öreg kontinensen sem túl gyakran fizetnek ekkora összeget egy 30 éves játékosért, de a döbbenet az, hogy a támadó négy év alatt 24 millió eurót fog keresni Amerikában (az is csúcs abban a bajnokságban). Azért van abban valami döbbenetes, hogy egy generációval ezelőtt elnéző somolygással figyeltük a nagy vízen túli soccer fejlődését, most pedig – miközben mi montenegrói, izraeli és norvég csapatoktól tanuljuk újra a labdarúgást – magyar szemnek elképesztő összegek röpködnek pontvadászatukban. Viszonyításképpen: az NB I-ben a pletykák szerint a csúcsfizetés 300 ezer euró magasságában lebeg (az átlagember számára éppolyan elérhetetlenül, mint külföldön), a legdrágább honi vétel pedig a Videoton által az MTK-tól 800 ezer euróért vett Lencse László, legalábbis a transfermarkt.de szerint.

No de elég a búsongásból, amikor például a MANCHESTER UNITEDNÉL csoda izgalmas dolgok történnek, pontosabban nem történnek, mert még nem prezentálta a nagy nyári fogást a klub. Ha gúnyolódni szeretnének magukon, amúgy angolosan, a klub hívei, akkor azt mondanák, hogy inkább senkit se vegyenek, mint Bébéket: a még mindig csak 22 esztendős egykori hajléktalan ékért 8.8 milliót fizetett még 2010-ben a nagy Sir Alex Ferguson (ha nem haragszanak: nem ezért ütötték lovaggá a zseniális szakember), a portugál azóta kölcsönből kölcsönbe vergődik, mint egy átlagos magyar család lakásvétel után.

David Moyes lemaradt ugyan, vagy legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy lemarad Cesc Fabregasról, de Wayne Rooney még az MU tagja (csak az a kérdés, hogy beáll-e a sorba és formába lendül-e). Moyes ragaszkodik hozzá, csapattársai győzködik, hogy maradjon, a Chelsea és a többi kérő messze áll megszerzésétől – nem úgy a vörös ördögök az evertonos Marouane Fellaini leigazolásától, aki előrelépett első számú célpontnak. A Fabregasért hiába ajánlott, 40 millió körüli summát őrült lenne el nem fogadni a liverpooli egyesület, de ha mégis így tenne, az megnyithatja az utat a realos Luka Modric előtt. A Moyes-kedvenc Leighton Bainesért folytatott alkudozásban nincsenek túl közel egymáshoz a felek, a kínált 14 millió és a kért 21 millió között nem csekély a távolság, és még nagyobb, tízmilliós a differencia a benficás Ezequiel Garay ügyében.

Keresi, keresi még igazán nagy nyári fogását José Mourinho CHELSEA-JE, pontosabban ismerjük vágyai tárgyát, Rooney-t, csakhogy rendre kosarat kapott a kérő. Azzal vigasztalják magukat ez ügyben a londoniak, ami a (vörös érzelmű) manchesteriek rémálma, azaz hogy Roo addig-meddig kapálódzik, ameddig ki nem szabadul kontraktusából. Mourinho megtapasztalja közben a másik oldalt is: nem, nem ő lesz az új Anakin Skywalker, hanem David Luizt bármilyen erősen csábítja is a Barcelona, ő nem adja a brazilt. Pedig éppen annyit ajánlottak Luizért, mint amennyit ő Rooneyért: 41 millió eurót (vagy legalábbis találni két egyforma számot a sajtó által összehordott pletykamátrixban). Ha már sajtó: pár lap tudni véli, hogy ha mégis távozna Luiz, utóda a Schalke görögje, Kirjakosz Papadopulosz lenne, gondoljuk, a brit online közvetítők őszinte örömére.

Érdekes, hogy mind a Chelsea, mind egyik városi riválisa, az ARSENAL ügyei összeérnek manapság: mindketten megszabadultak sok-sok anyagi terhet jelentő kerettagtól, de még párat árulnak, több ígéretes fiatalt kölcsönadtak, és Rooneyért is bejelentkeztek mindketten; sőt, két legújabb célpontjuk is „metszet": Samuel Eto'o és Luiz Gustavo.

Előbbi ugyebár Rooney-pótlék lenne mindkét helyen, a jelentős kiadáscsökkentés előtt álló Anzsi állítólag hajlandó lenne eladni a 32 éves, évi húszmilliót kereső támadót, a Chelsea hatmillióért vinné, ő pedig menne (előny Mourinhónál, akivel Milánóban dolgozott is együtt Eto'o). Utóbbi helye megingott a Bayern Münchennél, 20 millióért talán mozdítható, annyit adna érte Arsene Wenger, annyiért adnák is (előny a franciánál). Sokáig nem hittük, hogy Wenger mester képes lesz megmozdítani a liverpooli Luiz Suárezt, azonban a 60 millió körüli ajánlat és az ehhez illő fizetés megtette hatását, az uruguayi támadó ugyanis addig vívta a maga kis szabadságharcát, ameddig egy nap arra nem ébredt, hogy kereten kívül rekedt és csapattársai sem imádják már feltétlenül. A futballista természetesen leszögezte, hogy nem azért akar másik klubhoz menni, hogy megsértse a Poolt, hanem távozását szakmai okok indokolják. Ki is merne kételkedni szavaiban? Még megharapná...

Azt már csak a Kárpát-medencei örök kétkedés mondatja velünk (érzékenyebb arsenalosok ugorgyanak egy bekezdést), hogy mi van akkor, ha Suárez nem az „ágyúsok" miatt cirkuszol, hanem a Bale-ügybe egyre inkább belefáradó Real vagy a róla még le nem mondott Bayern miatt...

Azt tényleg csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy az MU újra bejelentkezett Bale-ért, inkább térjünk vissza az Arsenal, Chelsea kettősre, akik egy tinédzser brazilon is készek bajuszt akasztani: a Santos 17 éves ígérete, Victor Andrade a szerencsés, aki egyébként Robinho keresztfiacskája. Az új Davor Suker viszont már a „kékeké": a 18 éves horvát középcsatár, Stipe Perica 2.45 millióba került. Az NK Zadartól érkezett támadó egyelőre az U21-esekkel készül.

Zárjuk sorainkat a MANCHESTER CITYVEL: a „polgárok" készek eladni Gareth Barryt az Arsenalnak, Scott Sinclairt a West Bromwichnak, Denis Suárezt a Barcelonának, Alekszandar Kolarovot a Juventusnak, John Guidettit bárkinek – 111 millió euró elköltése után késznek látszik az új idényre a City. Igaz, az Anzsi széteséséből még lehullhat ide a balszellő Willian...

AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2013 NYÁR
ARSENAL
Érkezett: Denílson (kölcsönből vissza, Sao Paulo), Joel Campbell (kv., Real Betis), Wellington Silva (kv., Ponferradina), Pak Csu Jung (kv., Celta Vigo), Nicklas Bendtner (kv., Juventus), Johan Djourou (kv., Hannover), André Santos (kv., Gremio), Maruan Samah (kv., West Ham), Emmanuel Frimpong (kv., Fulham), Mijaicsi Rjo (kv., Wigan), Yaya Sanogo (Auxerre, i.)
Távozott: Martin Angha (Nürnberg, ingyen), Denílson (Sao Paulo, i.), Reice Charles-Cook (Bury, i.), James Shea (szerződése lejárt), Sanchez Watt (szl.), Philip Roberts (Falkirk, i.), Nigel Neita (szl.), Josh Rees (szl.), Conor Henderson (szl.), Jernade Meade (szl.), Szamir Bihmutin (szl.), Sead Hajrovic (szl.), Elton Monteiro (FC Bruges, i.), Jordan Wynter (Bristol City, i.), Craig Eastmond (Colchester, i.), Kyle Ebecilio (Twente, i.), Sébastien Squillaci (Bastia, i.), Andrej Arsavin (Zenit, i.), Francis Coquelin (k., Freiburg), Vito Mannone (Sunderland, 2.400.000), Johan Djourou (k., Hamburg, 750.000), Jernade Meade (Swansea, i.), André Santos (Flamengo, i.), Joel Campbell (k., Olympiakosz, i.), Ignasi Miquel (k., Leicester, i.), Gervinho (AS Roma, 8.000.000), Sead Hajrovic (Grasshoppers), Chuks Aneke (k., Crewe, i.), Mauran Samah (Crystal Palace)
ASTON VILLA
Érkezett: Alekszandar Tonev (Lech Poznan, 3.000.000), Jores Okore (Nordsjaelland, 4.700.000), Leandro Bacuna (Groningen, 1.000.000), Nicklas Helenius (Aalborg, 1.400.000), Antonio Luna (Sevilla, 2.000.000), Jed Steer (Norwich City, i.), Jean Makoun (kv., Stade Rennes), Alan Hutton (kv., Mallorca), Nathan Delfouneso (kv., Blackpool)
Távozott: Andy Marshall (Millwall, i.), Jean Makoun (Stade Rennes, 3.000.000), Richard Dunne (QPR., i.), Eric Lichaj (Nottingham Forest, i.), Brett Holman (al-Naszr Dubaj), Derrick Williams (Bristol City, i.), Simon Dawkins (kv., Tottenham), Samir Carruthers (k., MK Dons, i.), Graham Burke (k., Shrewsbury, i.)
CARDIFF CITY
Érkezett: Andreas Cornelius (FC Köbenhavn, 8.700.000), John Brayford (Derby, 1.740.000), Steven Caulker (Tottenham, 9.150.000), Simon Moore (Brentford), Gary Medel (Sevilla, 13.000.000)
Távozott: Stephen McPhail (szl.), Jesse Darko (szl.), Nathaniel Jarvis (szl.), Elliot Parish (Bristol City, i.), Heidar Helguson (szl.), Jesse Darko (AO Episzkopi, i.), Ben Nugent (k., Brentford, i.)
CHELSEA
Érkezett: George Saville (kv., Brentford), Todd Kane (kv., Blackburn), André Schürrle (Bayer Leverkusen, 22.000.000), Anjur Osmanovic (kv., Lärje-Angereds), Jeffrey Bruma (kv., Hamburg), Tomas Kalas (kv., Vitesse), Patrick van Aanholt (kv., Vitesse), Ulises Dávila (kv., Sabadell ), Kevin de Bruyne (kv., Werder Bremen), Thorgan Hazard (kv., Zulte-Waregem), Gaël Kakuta (kv., Vitesse), Michael Essien (kv., Real Madrid), Wallace (kv., Fluminense), Matej Delac (kv., Inter Zapresic), Lucas Piazón (kv., Málaga), Thibaut Courtois (kv., Atlético Madrid), Sam Hutchinson (kv., Nottingham Forest), Romelu Lukaku (kv., West Bromwich), Josh McEachran (kv., Middlesbrough), Marco van Ginkel (Vitesse, 9.400.000), Mark Schwarzer (Fulham, i.), Cristian Cuevas (O'Higgins, 1.900.000), Stipe Perica (NK Zadar, 2.450.000), Anjur Osmanovic (kv., Lärje-Angereds)
Távozott: Paulo Ferreira (visszavonult), George Saville (kölcsönbe, Brentford, i.), Todd Kane (kölcsönbe, Blackburn, i.), Amin Affane (Energie Cottbus, i.), Archange Nkumu (szl.), Ross Turnbull (szl.), Florent Malouda (Trabzonspor, i.), Josszi Benajun (szl.), Henrique Hilário (szl.), Jeffrey Bruma (PSV, 2.950.000), Thibaut Courtois (k., Atlético Madrid), Marko Marin (k., Sevilla), Patrick Bamford (k., MK Dons, i.), Nortei Nortey (szl.), Oriol Romeu (k., Valencia), Billy Clifford (k., Yeovil, i.), Matej Delac (k., Vojvodina, i.), Danny Pappoe (k., Colchester, i.), Milan Lalkovic (k., Walsall, i.), Sam Walker (k., Colchester, i.), Lucas Piazón (k., Vitesse), Cristian Cuevas (k., Vitesse, i.), Ross Turnbull (k., Doncaster, i.)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Jerome Thomas (West Bromwich, i.), Antonio Pedroza (kv., Monarcas Morelia), Dwight Gayle (Peterborough, 5.300.000), Stephen Dobbie (Brighton, 990.000), Ismail H'Maidat (OH Leuven U19), José Campana (Sevilla, 2.000.000), Kevin Phillips (Blackpool, i.), Osman Sow (Syrianska, i.), Elliot Grandin (Blackpool, i.), Mauran Samah (Arsenal)
Távozott: Jermaine Easter (Millwall, i.), Alex Nimely (kv., Manchester City), Kevin Phillips (kv., Blackpool), Ashley Richards (kv., Swansea), Wilfried Zaha (kv., Manchester United), André Moritz (Bolton, i.), Aruna Dindane (szl.), Alex Marrow (Blackburn), Jason Banton (k., MK Dons, i.)
EVERTON
Érkezett: Magaye Gueye (kv., Stade Brest), Gerard Deulofeu (k., Barcelona), Joel Robles (Atlético Madrid, 4.000.000), Antolín Alcaraz (Wigan, i.), Arouna Koné (Wigan, 7.000.000)
Távozott: Phil Neville (visszavonult), Thomas Hitzlsperger (szl.), Ján Mucha (Krilja Szovjetov Szamara, i.), Jake Bidwell (Brentford), Jasper Johns (Sheffield United, i.), Conor McAleny (k., Brentford, i.)
FULHAM
Érkezett: Sascha Riether (1.FC Köln, 1.400.000), Derek Boateng (Dnipro Dnipropetrovszk, i.), Fernando Amorebieta (Athletic Bilbao, i.), Maarten Stekelenburg (AS Roma, 5.600.000), Corey Gameiro (kv., Wellington Phoenix), Pajtim Kasami (kv., FC Luzern), David Stockdale (kv., Hull City), Matthew Briggs (kv., Watford), Adel Taarabt (k., Fulham)
Távozott: Jorgosz Karagunisz (szl.), Richard Peniket (szl.), Somogyi Csaba (szl.), Corey Gameiro (szl.), Mahamadou Diarra (szl.), Chris Baird (szl.), Mladen Petric (szl.), Mark Schwarzer (szl.), Simon Davies (szl.), Alex Smith (Swindon, i.), Sascha Riether (kv., 1.FC Köln), Eyong Enoh (kv., Ajax), Sztaniszlav Manolev (kv., PSV), Urby Emanuelson (kv., Milan), Emmanuel Frimpong (kv., Arsenal), Dan Burn (k., Birmingham), Mark Schwarzer (Chelsea, i.), Ryan Williams (k., Oxford United, i.)
HULL CITY
Érkezett: George Boyd (Peterborough, i.), Maynor Figueroa (Wigan, i.), Curtis Davies (Birmingham City, 2.650.000), Ahmed Elmohamadi (Sunderland, 2.300.000), Allan McGregor (Besiktas, 1.750.000), Cameron Stewart (kv., Blackburn), Aaron McLean (kv., Ispwich), Danny Graham (k., Sunderland), Steve Harper (Newcastle, i.), Yannick Sagbo (Évian, 1.800.000)
Távozott: Jay Simpson (szl.), Francis McCaffrey (szl.), Seyi Olofinjana (szl.), Daniel Emerton (szl.), Jamie Devitt (szl.), Andy Dawson (Scunthorpe, i.), Mark Cullen (Luton, i.), Danny East (Portsmouth, i.), Sonny Bradley (Portsmouth, i.), Paul McKenna (szl.), Gedo (kv., al-Ahli), Ahmed Elmohamadi (kv., Sunderland), David Stockdale (kv., Fulham), George Boyd (kv., Peterborough), Ahmed Fathi (kv., al-Ahli), Ben Amos (kv., Manchester United), Mark Oxley (k., Oldham), Jack Hobbs (k., Nottingham Forest, i.), Corry Evans (Blackburn, 581.000), Tom Cairney (k., Blackburn, i.), Danny Emerton (Northampton, i.)
LIVERPOOL
Érkezett: Kolo Touré (Manchester City, i.), Lloyd Jones (Liverpool U18), Luis Alberto (Sevilla, 8.000.000), Iago Aspas (Celta Vigo, 8.200.000), Simon Mignolet (Sunderland, 10.600.000), Dani Pacheco (kv., Huesca), Danny Wilson (kv., Hearts), Jay Spearing (kv., Bolton), Andy Carroll (kv., West Ham)
Távozott: Jamie Carragher (visszavonult), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg, i.), Andy Carroll (West Ham, 17.500.000), Danny Wilson (Hearts, i.), Jonjo Shelvey (Swansea, 5.900.000), Suso (k., Almería), Michael Ngoo (k., Yeovil), Adorján Krisztián (k., Groningen, i.), Pepe Reina (k., Napoli, i.), Conor Coady (k., Sheffield United, i.), Jay Spearing (Bolton, 1.600.000), Jack Robinson (k., Blackpool, i.)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Jack Byrne (Manchester City U18), Fernandinho (Sahtar Doneck, 40.000.000), Jesús Navas (Sevilla, 17.500.000), Mathias Bossaerts (Manchester City U18), Roque Santa Cruz (kv., Málaga), Ryan McGivern (kv., Hibernian), Alex Nimely (kv., Crystal Palace), Luca Scapuzzi (kv., Varese), Wayne Bridge (kv., Brighton), Sztevan Jovetics (Fiorentina, 26.000.000), Álvaro Negredo (Sevilla, 25.000.000)
Távozott: Carlos Tévez (Juventus, 9.000.000), Kolo Touré (Liverpool, i.), Roque Santa Cruz (Málaga, i.), Wayne Bridge (Reading, i.), Ryan McGivern (Hibernian, i.), Jérémy Helan (Sheffielf Wednesday), Karim Rekik (k., PSV), Maicon (AS Roma, 3.000.000), Reece Wabara (k., Doncaster, i.)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Guillermo Varela (Penarol, 1.750.000), Bebé (kv., Rio Ave), Federico Macheda (kv., VfB Stuttgart), Wilfried Zaha (kv., Crystal Palace), Sean McGinty (kv., Tranmere), Fábio (kv., Queens Park), Ángelo Henríquez (kv., Wigan), Ben Amos (kv., Hull City)

Távozott: Paul Scholes (visszavonult), John Cofie (Barnsley, i.), Reece Brown (Watford, i.), Luke McCullough (Doncaster, i.), Sean McGinty (Sheffield United, i.), Reece James (k., Carlisle, i.), Ryan Tunnicliffe (k., Ipswich, i.), Bebé (k., Pacos Ferreira)
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Sam Ameobi (kv., Middlesbrough), Shane Ferguson (kv., Birmingham City), Loic Rémy (k., QPR, 2.300.000)
Távozott: Steve Harper (Hull City, i.), Danny Simpson (Queens Park, i.), James Perch (Wigan, 870.000), James Tavernier (k., Shrewsbury, i.), Conor Newton (k., St. Mirren), Michael Richardson (k., Accrington, i.), Mehdi Abeid (k., Panathinaikosz, i.)
NORWICH CITY
Érkezett: Declan Rudd (kv., Preston), Ricky van Wolfswinkel (Sporting CP, 10.000.000), Javier Garrido (Lazio, 1.500.000), James Vaughan (kv., Huddersfield) , Daniel Ayala (kv., Nottingham), Korey Smith (kv., Oldham), Tom Adeyemi (kv., Brentford), Nathan Redmond (Birmingham, 3.700.000), Martin Olsson (Blackburn, 2.900.000), Carlo Nash (Stoke City, i.), Leroy Fer (Twente, 5.500.000), Gary Hooper (Celtic Glasgow, 6.300.000)
Távozott: Chris Martin (Derby County, i.), Declan Rudd (k., Preston, i.), George Francomb (Wimbledon, i.), Lee Camp (szl.), Korey Smith (Oldham, i.), Elliott Ward (Bournemouth, i.), Tom Adeyemi (Birmingham City, i.), Marc Tierney (Bolton Wanderers, i.), Simeon Jackson (szl.), Jed Steer (Aston Villa, i.), Javier Garrido (kv., Lazio), Kei Kamara (kv., Sporting Kansas City), James Vaughan (Huddersfield, i.), Grant Holt (Wigan, 3.000.000), Leon Barnett (Wigan), Andrew Surman (k., Bournemouth)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Dejan Lovren (Olympique Lyon, 10.000.000), Li Tadanari (kv., FC Tokio), Billy Sharp (kv., Nottingham Forest), Danny Seaborne (kv., Bournemouth), Jonathan Forte (kv., Sheffield United), Ryan Dickson (kv., Bradford), Danny Butterfield (kv. Bolton), Lee Barnard (kv., Oldham), Dean Hammond (kv., Brighton), Victor Wanyama (Celtic Glasgow, 14.500.000)
Távozott: Tommy Forecast (Gillingham, i.), Alberto Seidi (szl.), Danny Butterfield (szl.), Danny Seaborne (szl.), Sam Hoskins (Yeovil, i.), Ryan Dickson (Colchester, i.), Vegard Forren (Molde. 2.000.000), Ben Reeves (MK Dons, i.), Richard Chaplow (Millwall, i.), Frazer Richardson (Middlesbrough, i.), Steve de Ridder (Utrecht, i.)
STOKE CITY
Érkezett: Maurice Edu (kv., Bursaspor), Alex Grant (Portsmouth, i.), Jack Butland (kv., Birmingham City), Erik Pieters (PSV, 3.600.000), Mamady Sidibé (kv., Tranmere), Rory Delap (kv., Barnsley), Matthew Upson (kv., Brighton), Marc Muniesa (Barcelona, i.)
Távozott: Michael Owen (visszavonult), Rory Delap (Burton, i.), Carlo Nash (Norwich, i.), Matthew Upson (Brighton, i.), Dean Whitehead (Middlesbough, i.), Matthew Lund (Rochdale, i.), Mamady Sidibé (szl.), Stefan Galinski (Boston United, i.)
SUNDERLAND
Érkezett: Modibo Diakité (Lazio, i.), Cabral (FC Basel, i.), Duncan Watmore (Altrincham), Valentin Roberge (Marítimo, i.), David Moberg Karlsson (IFK Göteborg, 1.750.000), Dzsi Dong Von (kv., Augsburg), Ahmed Elmohamadi (kv., Hull City), Vito Mannone (Arsenal, 2.400.000), Jozy Altidore (AZ Alkmaar, 10.000.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), El-Hadji Ba (Le Havre B, i.), Emanuele Giaccherini (Juventus, 7.500.000)
Távozott: Ryan Noble (Burnley, i.), Titus Bramble (szl.), Adam Reed (Burton, i.), Simon Mignolet (Liverpool, 10.600.000), Kader Mangane (kv., al-Hilal), Danny Rose (kv., Tottenham), Ahmed Elmohamadi (Hull City, 2.300.000), Matthew Kilgallon (Blackburn, i.), Danny Graham (k., Hull City), Alfred N'Diaye (k., Eskisehirspor), Ben Wilson (Cambridge United, i.), James McClean (Wigan, 2.330.000)
SWANSEA CITY
Érkezett: José Canas (Real Betis, i.), Ashley Richards (kv., Crystal Palace), Leroy Lita (kv., Sheffield United), Jordi Amat (Espanyol, 2.900.000), Mark Gower (kv., Charlton), Jonjo Shelvey (Liverpool, 5.900.000), Gregor Zabret (Domzale, i.), Alejandro Pozuelo (Real Betis, 500.000), Alexandros Gogic (Olympiakos, i.), Wilfried Bony (Vitesse, 13.900.000), Jonathan de Guzmán (k., Villarreal), Jernade Meade (Arsenal, i.)
Távozott: Mark Gower (Charlton, i.), Jonathan de Guzmán (kv., Villarreal), Itay Shechter (kv., Kaiserslautern), Roland Lamah (kv., Osasuna), Dwight Tiendalli (szl.), Kyle Bartley (k., Birmingham), David Cornell (k., St. Mirren), Wales Gwion Edwards (k., St. Johnstone), Alan Tate (k., Yeovil, i.), Kemy Agustien (Brighton, i.)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Shaquile Coulthirst (Tottenham U18), Bongani Khumalo (kv., PAOK), Ryan Mason (kv., Lorient), Heurelho Gomes (kv., Hoffenheim), John Bostock (kv., Toronto FC), Danny Rose (kv., Sunderland), Nathan Byrne (kv., Swindon), Iago Falqué (kv., Almería), Massimo Luongo (kv., Swindon), Adam Smith (kv., Millwall), Kevin Stewart (kv., Crewe Alexandria), Simon Dawkins (kv., Aston Villa), Harry Kane (kv., Leicester), David Bentley (kv., Blackburn), Paulinho (Corinthians, 19.725.000), Nacer Chadli (Twente, 8.130.000), Roberto Soldado (Valencia, 30.000.000)
Távozott: William Gallas (szl.), Jack Barthram (Swindon, i.), John Bostock (Royal Antwerpen, i.), David Bentley (szl.), Jack Munns (szl.), Jake Nicholson (szl.), Dean Parrett (szl.), Nathan Byrne (Swindon, i.), Grant Hall (k., Swindon, i.), Massimo Luongo (k., Swindon, i.), Alex Pritchard (k., Swindon, i.), Ryan Mason (k., Swindon, i.), Clint Dempsey (Sounders FC, 6.800.000), Steven Caulker (Cardiff, 9.150.000), Bongani Khumalo (k., Doncaster), Adam Smith (k., Derby County, i.)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: Jack Rose (West Bromwich U18), Craig Dawson (kv., Bolton), Nicolas Anelka (Juventus, i.), Diego Lugano (PSG, i.)
Távozott: Romaine Sawyers (szl.), Gera Zoltán (szl.), Gonzalo Jara (Nottingham Forest, i.), Jerome Thomas (Crystal Palace, i.), Goran Popov (kv., Dinamo Kijev), Romelu Lukaku (kv., Chelsea) , Marc-Antoine Fortuné (Wigan, i.), Scott Allan (k., Birmingham), Shane Lewis (Walsall)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Razvan Rat (Sahtar Doneck, i.), Adrián (Real Betis, i.), Andy Carroll (Liverpool, 17.500.000), Daniel Whitehead (Stockport), Alou Diarra (kv., Stade Rennes), Ravel Morrison (kv., Birmingham), Robert Hall (kv., Bolton), Duvan Esteban Zapata (Estudiantes, 7.800.000)
Távozott: Carlton Cole (szl.), Emanuel Pogatetz (kv., Wolfsburg), Maruan Samah (kv., Arsenal), Jake Larkins (Leyton, i.), Gary O’Neil (QPR, i.), Wellington Paulista (kv., Cruzeiro), Andy Carroll (kv., Liverpool), Robert Hall (Bolton, i.), Declan Hunt (Histon, i.)
A KIESETT CSAPATOK
QUEENS PARK RANGERS
Érkezett: Danny Simpson (Newcastle United, i.), Joey Barton (kv., Olympique Marseille), Djibril Cissé (kv., al-Garafa), Anton Ferdinand (kv., Bursaspor), Alejandro Faurlín (kv., Palermo), Hogan Ephraim (kv., Toronto FC), Tal Ben Haim (kv., Toronto FC), Richard Dunne (Aston Villa, i.), Karl Henry (Wolverhampton, 1.200.000), Gary O’Neil (West Ham, i.), Charlie Austin (Burnley, 4.650.000)
Távozott: Radek Cerny (szl.), Tal Ben Haim (Standard Liege, i.), Rob Hulse (szl.), D. J. Campbell (Blackburn, i.), Adam Francis (szl.), Troy Hewitt (Walsall, i.), Jay Bothroyd (szl.), Fábio (kv., Manchester United), Djibril Cissé (Kuban Krasznodar, i.), Christopher Samba (Anzsi Mahacskala, 11.600.000), Jamie Mackie (Nottingham Forest, 1.150.000), José Bosingwa (Trabzonspor, i.), Adel Taarabt (k., Fulham), Loic Rémy (k., Newscastle, 2.300.000), Anton Ferdinand (szf.), Shaun Derry (k., Millwall, i.), Pak Dzsi Szung (k., PSV, i.), Michael Harriman (k., Gillingham, i.)
READING
Érkezett: Wayne Bridge (Manchester City, i.), Royston Drenthe (Alanyia Vlagyikavkaz, i.), Daniel Williams (Hoffenheim, 2.000.000), Karl Sheppard (kv., Shamrock Rovers)
Távozott: Joseph Mills (Burnley, i.), Mikkel Andersen (k., Randers), Brett Williams (Aldershot, i.), Angus MacDonald (szl.), Charlie Losasso (szl.), Nicholas Bignall (szl.), Jay Tabb (Ipswich Town, i.), Nicky Shorey (szl.), Noel Hunt (Leeds, i.), Ian Harte (szl.), Simon Church (Charlton, i.), Nick Arnold (k., Wycombe, i.), Uche Ikpeazu (Watford, i.), Ryan Edwards (k., Perth Glory), Daniel Carrico (k., Sevilla), Michael Hector (k., Aberdeen)
WIGAN ATHLETIC
Érkezett: Chris McCann (Burnley, i.), Mauro Boselli (kv., Palermo), Stephen Crainey (Blackpool, i.), Marc-Antoine Fortuné (West Bromwich, i.), James Perch (Newcastle, 870.000), Thomas Rogne (Celtic Glasgow, i.), Scott Carson (Bursaspor, 820.000), Grant Holt (Norwich City, 3.000.000), Juan Carlos García (Olimpia Tegucigalpa, i.), James McClean (Sunderland, 2.330.000), Leon Barnett (Norwich)
Távozott: Franco Di Santo (szl.), Maynor Figueroa (Hull City, i.), Román Golobart (1.FC Köln, i.), Piscu (Montreal, i.), David Jones (Burnley, i.), Albert Crusat (szl.), Ronnie Stam (Montreal, i.), Ryan Watson (szl.), Mike Pollitt (szl.), Joel (kv., Atlético Madrid), Paul Scharner (kv., Hamburg), Mijaicsi Rjo (kv., Arsenal), Ángelo Henríquez (kv., Manchester United), Mauro Boselli (León), Antolín Alcaraz (Everton, i.), Arouna Koné (Everton, 7.000.000)
vastag betűkkel szedtük az elmúlt két hét átigazolásait

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik