Chelsea: Sarri megerősítette Higuaín érkezését – délután bejelenthetik

Vágólapra másolva!
2019.01.23. 15:12
null
A Sarri, Higuaín duó újra összeáll (Fotó: AFP)
„Már csak néhány óra, és itt lesz″ – mindezt a Chelsea vezetőedzője Maurizio Sarri mondta Gonzalo Higuaínról, elismerve, hogy mind vele, mind klubjával, a Juvantusszal megállapodtak a kölcsönvétel feltételeiről. A 31 éves támadó az idény végéig kölcsönbe kerül Londonba, majd a Chelsea-nek opciós joga is lesz a kivásárlására – olvasható aa BBC-n.

„Ő az egyik legjobb támadó, akivel egész karrierem során dolgoztam. Rendkívüli dolgokra képes, különösen az első nápolyi évemben volt kimagasló a teljesítménye. Bízom abban, hogy hamarosan hasonló formában látjuk viszont a pályán" – mondta Sarri a Tottenham elleni Ligakupa-elődöntőt felvezető sajtótájékoztatón, beismerve Higuaín érkezését.

Az olasz sajtó már reggel arról írt, a csatár magángéppel Londonba repül a nap során – sőt, mindez a kora délutáni órákra már meg is történt.

A BBC szerint délután hivatalosan is bejelentik Higuaínt a Stamford Bridge-en. Sarri újságírói kérdésekre úgy reagált, amennyiben ez meg is történik, a Tottenham ellen még nem léphet pályára a labdarúgó, mivel a bő meccskeretet korábban ki kellett jelölni.

Az angolok úgy tudják, a kölcsönszerződés egyelőre 2019 júliusáig szól, a Chelsea-nek pedig opciós joga lesz a csatár megvásárlására.

Higuaín a 2018–2019-es kiírásban eddig 22 tétmérkőzésen lépett pályára és nyolc gólt szerzett az AC Milanban, ahol szintén a Juventus kölcsönjátékosaként szerepelt.

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Csütörtök
20.45:
Chelsea–Tottenham Hotspur (Tv: Digi Sport1)
Szerda
20.45:
Burton Albion (III.)–Manchester City (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16

Bundesliga: Tah elmondta, miért nem hagyta ott már tavaly Leverkusent

Német labdarúgás
2025.05.31. 18:47
Ezek is érdekelhetik