Chelsea: bemutatták Eto’ót, egy évre írt alá a kékekhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 17:17
null
Samuel Eto'o a Chelsea mezével (Fotó: chelseafc.com)
Az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapatát elhagyó Samuel Eto’o egyéves szerződést írt alá a Chelsea-hez, ahol újra együtt dolgozhat José Mourinhóval.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, de egyben izgatott is, hiszen játszani akarok, amilyen hamar csak lehet – nyilatkozta Eto'o a bemutatásakor. – Nem volt nehéz döntés. Tudtam, milyen erős a Chelsea, José Mourinhóval pedig korábban nagyon jól kijöttem, így amikor jött ez a lehetőség, örömmel mondtam rá igent.”

A 32 éves kameruni csatár az Internazionalénál dolgozott együtt Mourinhóval, munkakapcsolatuk pedig igen eredményesnek bizonyult, hiszen 2010-ben triplázni tudott a milánói csapat (megnyerték a BL-t, a Serie A-t és az Olasz Kupát is).

Eto'o 2011-ben igazolt az Intertől az Anzsihoz – évi 20 millió eurós fizetésével a világ legjobban kereső futballistájává vált –, a nagy terveket szövögető dagesztáni klub anyagi helyzete azonban idén augusztusban megrendült, miután milliárdos tulajdonosa, Szulejman Kerimov üzleti ügyei balul sültek el. Az Anzsi költségcsökkentésének köszönhetően jutott Eto'óhoz viszonylag könnyen a Chelsea, amely korábban hiába próbálta megszerezni Wayne Rooney-t a rivális Manchester Unitedtól.

A Chelsea ingyen szerezte meg Eto'ót, akinek csak a bérét kell majd fizetnie, bár ez sem lesz kevés – még ha kevesebb is, mint amennyit Oroszországban kapott a Barcelona korábbi gólvágója.

A londoni klub nemcsak rá csapott le a Mahacskalából, hanem a brazil Willianre is, akiért a hírek szerint 31 millió fontot fizetett.

Legfrissebb hírek

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16
Ezek is érdekelhetik