Angol Ligakupa: az MU lesz a Newcastle ellenfele a döntőben

2023.02.01. 22:50
null
Jadon Sancho hosszú kihagyás után jókedvűen tért vissza a pályára (Fotó: Getty Images)
Az első összecsapást idegenben 3–0-ra nyerte meg a Manchester United a Nottingham Foresttel szemben az angol Ligakupa elődöntőjében, így csoda kellett volna a továbbjutáshoz a PL-újonctól. Ez végül nem jött össze, sőt: az MU a visszavágót is megnyerte (2–0), így készülhet a Newcastle United elleni döntőre.

 

A meccs legnagyobb kérdése – a Nottingham Forestet nem lebecsülve – az volt, hogy a háromgólos előny tudatában pihentet-e Erik ten Hag menedzser, a válasz pedig az lett, hogy nem. Persze volt olyan kulcsember, aki kimaradt, mint pl. Marcus Rashford, de Bruno Fernandes, Casemiro vagy éppen Antony is ott volt a pályán.

Az első félidő meddő manchesteri fölényt és kevés helyzetet hozott, a vendégek nem tudtak veszélyes lehetőségeket kidolgozni annak ellenére sem, hogy nekik kellett futniuk az eredmény után. A második félidőben aztán három percen belül szerzett két gólt a Manchester United – Anthony Martial és Fred is betalált, majd ez lett a vége is. 2–0

A Manchester United – amelybe hosszú kihagyás után az angol válogatott szélső, Jadon Sancho is visszatért csereként – ezzel a győzelemmel bejutott az angol Ligakupa döntőjébe, amelyben a Newcastle United lesz az ellenfele. Az MU a 2016–2017-es idény vége óta először nyerhet trófeát.

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester United
–Nottingham Forest 2–0 (Martial 73., Fred 76.)
Továbbjutott: a Manchester United, 5–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Az Arsenal nagy nehezen nyert a Nottingham vendégeként

Angol labdarúgás
3 órája

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
2026.10.16. 11:18

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 17:25

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 11:45

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56