Nem ment az Arsenalnak, a listavezető otthon kapott ki a Bournemouthtól

Másfél hónap után ismét pályára léphetett a Premier League-ben Tóth Alex, méghozzá a listavezető Arsenal otthonában. A magyar válogatott középpályás ezt megelőzően legutóbb február 28-án, a Sunderland elleni hazai találkozón állt be a 85. percben, azóta nem kapott lehetőséget. Most ismét a 85. percben cserélte be őt Andoni Iraola, így a hosszabbítással együtt tíz percet futballozhatott az Emirates Stadionban. A csapata pedig a forduló legnagyobb meglepetését okozva 2–1-re nyert az „ágyúsok” vendégeként.
Jobban kezdtek a vendégek, akik alig több mint negyedóra elteltével megszerezték a vezetést. Igaz, ehhez némi szerencsére is szükségük volt. Adrien Truffert bal oldali beadása után William Saliba lábán megpattant a labda, amit Eli Junior Kroupi közelről a kapuba lőtt. Az Arsenal azonban még az első félidőben egyenlített. Ryan Christie kezezése után ítélt büntetőt a játékvezető, Viktor Gyökeres pedig magabiztosan a kapu jobb oldalába lőtt. A kapus jó irányba mozdult, de esélyes sem volt védeni.
A svéd csatár remek formában van, a válogatott két vb-pótselejtező mérkőzésén összesen négy gólt szerzett, és betalált a Southampton ellen 2–1-re elveszített FA-kupa-negyeddöntőben is. Bár a Sporting elleni BL-negyeddöntőben nem volt eredményes, így sem lehet mostanában panasz a játékára.
A második félidő közepén pedig duplázott, de hiába, mert a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. Így is 18 gólja van az első arsenalos idényében, ebből tizenkettőt a bajnokságban szerzett. A Premier League-éréban a bemutatkozó évadában ennél többet csak Thierry Henry (26 gól) és Alexis Sánchez (25) jegyzett az Arsenalban. De akár ezt a rekordot is megdöntheti az évad hátralévő részében. Más kérdés, hogy ez önmagában nem sokat ér, ha a bajnoki hajrában fontos pontokat veszít a csapata. Merthogy negyedórával a vége előtt egy gyors akció végén ismét előnybe kerültek a vendégek.
Hiába ment előre az Arsenal, a döntetlen sem jött össze, így izgalmassá válhat a bajnoki hajrá. A Manchester City vasárnap a Chelsea otthonában játszik, és ha nyer, hat pontra csökken a hátránya, úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Jövő vasárnap pedig City–Arsenal rangadót rendeznek, vagyis egy hét alatt minimálisra olvadhat a londoniak előnye. Pedig nemrég még elképzelhetetlennek tűnt, hogy elbukják az aranyérmet. 1–2
„Nagy pofon nekünk ez a vereség – mondta a TNT Sportsnak a londoniakat irányító Mikel Arteta. – Nem voltunk elég hatékonyak, fájó ez az eredmény, de talpra kell állni, és küzdeni tovább. Nagyon fontos hét következik. A Bajnokok Ligájában jön a Sporting elleni negyeddöntő hazai visszavágója, majd a bajnokságban a City elleni rangadó. Sok minden forog kockán, de egyelőre mindkét fronton kedvező helyzetben vagyunk.”
ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Arsenal–AFC Bournemouth 1–2 (Gyökeres 35. – 11-esből, ill. Kroupi 17., Scott 74.)
KÉSŐBB
16.00: Brentford–Everton (Tv: Spíler1)
16.00: Burnley–Brighton & Hove Albion
18.30: Liverpool–Fulham (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
VASÁRNAP
15.00: Crystal Palace–Newcastle United
15.00: Nottingham Forest–Aston Villa
15.00: Sunderland–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)
17.30: Chelsea–Manchester City (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!
HÉTFŐN
21.00: Manchester United–Leeds United (Tv: Match4)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
West Ham United–Wolverhampton Wanderers 4–0 (Mavropanosz 42., 83., Castellanos 66., 68.)
| 1. Arsenal | 32 | 21 | 7 | 4 | 62–24 | +38 | 70 |
| 2. Manchester City | 30 | 18 | 7 | 5 | 60–28 | +32 | 61 |
| 3. Manchester United | 31 | 15 | 10 | 6 | 56–43 | +13 | 55 |
| 4. Aston Villa | 31 | 16 | 6 | 9 | 42–37 | +5 | 54 |
| 5. Liverpool | 31 | 14 | 7 | 10 | 50–42 | +8 | 49 |
| 6. Chelsea | 31 | 13 | 9 | 9 | 53–38 | +15 | 48 |
| 7. Brentford | 31 | 13 | 7 | 11 | 46–42 | +4 | 46 |
| 8. Everton | 31 | 13 | 7 | 11 | 37–35 | +2 | 46 |
| 9. Bournemouth | 32 | 10 | 15 | 7 | 48–49 | –1 | 45 |
| 10. Fulham | 31 | 13 | 5 | 13 | 43–44 | –1 | 44 |
| 11. Brighton & Hove Albion | 31 | 11 | 10 | 10 | 41–37 | +4 | 43 |
| 12. Sunderland | 31 | 11 | 10 | 10 | 32–36 | –4 | 43 |
| 13. Newcastle | 31 | 12 | 6 | 13 | 44–45 | –1 | 42 |
| 14. Crystal Palace | 30 | 10 | 9 | 11 | 33–35 | –2 | 39 |
| 15. Leeds United | 31 | 7 | 12 | 12 | 37–48 | –11 | 33 |
| 16. Nottingham Forest | 31 | 8 | 8 | 15 | 31–43 | –12 | 32 |
| 17. West Ham | 32 | 8 | 8 | 16 | 40–57 | –17 | 32 |
| 18. Tottenham | 31 | 7 | 9 | 15 | 40–50 | –10 | 30 |
| 19. Burnley | 31 | 4 | 8 | 19 | 33–61 | –28 | 20 |
| 20. Wolverhampton | 32 | 3 | 8 | 21 | 24–58 | –34 | 17 |

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey







