„Köztudott, hogy a hátam nem bírja a magas, fonákra érkező labdákat” – Gálfi Dalma csalódottan értékelt

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
• Párizs
2026.05.26. 20:22
null
Gálfi Dalma is az első fordulóban búcsúzott (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Roland Garros összes magyarja, mind az öten kiestek a nyitó fordulóban – utolsóként Gálfi Dalma, alább a vele a kis csoportos sajtótájékoztatóján készített interjút olvashatják.

– Látszott, hogy a végén már nagyon frusztrált volt, de egyébként is kellemetlen stílust képviselt Majar Serif, viszont sokáig úgy tűnt, a kezében van a meccs, öt kettőre vezetett az első szettben. Mi fordult ott meg, és miért nem tudott aztán újra lendíteni a szekerén?
– Fogalmam sincs. Kicsit másképp kezdett el játszani, magasabbra pörgette a labdákat, nem éreztem a ritmust, és elbizonytalanodtam. Ő magabiztosabbá vált, nem adott ingyen pontokat, kikényszerítette belőlem a hibákat, én meg mellé adtam ki nem kényszerítetteket, mert próbáltam irányítani. Köztudott, hogy a hátam nem bírja a magas, fonákra érkező labdákat, ezt ő nagyon szépen kihasználta. Extrém módon magasan érkeztek a labdái, amelyek a melegben kiszámíthatatlanul pattannak, így nehéz kitalálni, hogyan lépjek feléjük. Ezek nem olyan pörgetések, amilyeneket például én ütök, hanem nagyon felfelé szálló és utána nem kifelé, hanem inkább felfelé pattanóak, ami eléggé szokatlan, és ezeket nem tudtam megoldani.

– Direkt csinálta ezek szerint?
– Abszolút, neki ez a játéka is, bele szokta rakni, de szerintem észrevette, hogy ezen a napon nem tudok jól reagálni rá.

– Két éve Wimbledonban nagyon simán megverte – emlékszik arra a meccsre, miért alakult másképp?
– Ott nincsenek ilyen kipattanó labdák, igazából ez volt a különbség. Nyilván a szervájában sem tudott akkor kicket ütni, nem tudott úgy kiszorítani a pályáról, hogy ne bírjak visszaérni. A fű nekem fekszik, mélyen vagyunk, nem lehet felpörgetni a labdákat, teljesen más meccs volt az.

– A meleg zavarta, vagy nem volt fontos faktor?
– Nehéz ilyen melegben játszani, mindenkinek az, de nem feltétlenül ez volt a kulcs a mérkőzésen.

– Hogyan tovább a következő hetekben?
– Ebben a pillanatban nem tudom pontosan, játszom egy-két füves versenyt Wimbledon előtt, ahol a kvalifikációban kezdek.

Tenisz
2026.05.26. 17:25

Serif lefegyverezte Gálfi Dalmát – két szettben búcsúzott a magyar játékos a Roland Garrostól

Mind az öt magyar játékos kiesett az első fordulóban egyesben – kollégánk jelenti Párizsból.

 

Legfrissebb hírek

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
21 órája

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
Tegnap, 9:37

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
2026.10.13. 11:21

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
2026.10.13. 07:31

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2026.10.12. 12:57

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

Gálfi Dalma búcsúzott a samsuni tenisztornán

Tenisz
2026.10.07. 15:59