Megsérült Cristian Romero, az idény végéig már nem léphet pályára – sajtóhír

M. B.M. B.
2026.04.13. 20:56
Fotó: Getty Images
Öt, illetve nyolc hét közötti kihagyás vár Cristian Romeróra, az angol élvonalban (Premier League) érdekelt Tottenham Hotspur belső védőjére – írja argentin forrásaira hivatkozva az ESPN.

Az argentin labdarúgót a Sunderland elleni bajnoki második félidejében lökte meg Brian Brobbey – Romero ezután ütközött össze Antonín Kinsky kapussal, s később Kevin Danso váltotta a védelem tengelyében. A játékos első reakciója alapján az egyik térdében törénhetett valami az egyik szalaggal – a sérülés súlyosságára a napokban sorra kerülő vizsgálatok után derül majd fény a tengerentúli portál szerint. 

A már említett források szerint Romeróra öt-nyolc hét közötti kényszerpihenő vár, így a bekk ebben az idényben már nem lép pályára a londoni csapatban, amely egyik alapembere nélkül kénytelen megkísérelni a kiesés elkerülését. A 27 éves bekk ezzel együtt várhatóan bevethető lesz a világbajnokságra címvédőként utazó argentin válogatottban – feltéve, hogy Lionel Scaloni szövetségi kapitány beválogatja az utazó keretbe.

Angol labdarúgás
2026.04.12. 17:14

Kikapott Sunderlandben, és a kiesőzónában maradt a Tottenham

A Crystal Palace otthon fordított és nyert a Newcastle ellen, az Aston Villa ikszelt Nottinghamben.

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
4 órája

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
4 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
7 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
7 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
9 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
2026.10.16. 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
2026.10.16. 13:45