A nyomás súlya – Cselőtei Márk publicisztikája

ARANYCSATA! Így harangozta be az angol mellett a teljes világsajtó is a múlt vasárnapi Manchester City–Arsenal bajnokit, amely éppen úgy alakult, hogy látszólag nem döntött semmiről, csak izgalmasabbá, szorosabbá tette a küzdelmet öt fordulóval a vége előtt. De tényleg így volna? Jöhet az elmúlt évek legizgalmasabb topligás hajrája a világ legerősebbnek titulált bajnokságában? Vagy a Manchester City győzelme akkora ütés volt az Arsenalnak mentálisan, hogy még akkor is tudjuk, ennek a csatának ennyi volt, ha a pontszámok nem így mutatják?

Persze jobb, ha a valószínűség-számítás helyett azzal kezdek, amit vasárnap láttunk az aranycsatán – és nem, nem a PL-rangadót követő NB I-es ETO FC–Ferencvárosra gondolok, pedig volna mit írni arról is, de lapunkban ezt már több alkalommal megtettük a hétvége óta. A Manchester City egyértelmű lelki fölényben készülhetett az idény eddigi legfontosabb bajnokijára, hiszen a Real Madrid elleni rájátszásban elszenvedett Bajnokok Ligája-búcsú óta megtáltosodott, magára talált, csak úgy menetel, köszönhetően főleg annak, hogy Pep Guardiola menedzser megtalálta az egymással legjobban működő játékosait, és kohéziót, teljes egységet alkotó kezdőcsapatát. A City március végén megnyerte a Wembley-ben az Arsenal elleni Ligakupa-döntőt, így egy trófeát már szerzett, de az FA-kupában is elődöntőre készül a másodosztályú Southampton ellen, míg az élvonalban január közepe, a Manchester United elleni városi derbi óta veretlen. A túloldalon már a meccs előtt sem voltak ennyire bizakodók, hiába jött össze kínkeservesen a Sporting CP elleni BL-továbbjutás (1–0, 0–0), s így az elődöntős szereplés, a Ligakupában a Citytől érkezett a már említett pofon, az FA-kupában éppen a londoniak kárára jutott tovább a Southampton, s a bajnokságban is megvoltak a döccenők, köztük a Bournemouthtól elszenvedett 2–1-es hazai vereség. A kérdés csak az volt, túl tud-e mindezen lendülni az egyébként sérültekkel is sújtott Arsenal-keret az Etihadban, hogy ne veszítse el az aranycsatát. 

Nos, túl tudott, mégis kikapott. 

Mikel Arteta menedzsert évek óta támadják azzal a nemzetközi sportsajtóban, hogy túlságosan passzív, pragmatikus és óvatoskodó együttese játéka, ami kiváltképp igaz a rangadókra. A baszk edző ezúttal sem bújt ki a bőréből, nem vállalt a kelleténél több kockázatot, de csapata végig szervezett maradt, jól támadt le, ráadásul a meccsterve is ült – jóllehet, nem csak a játék mutatta ezt, ténylegesen megelégedett volna a döntetlennel. Ezzel szemben Pep Guardiola nem csupán az elmúlt hetekben, ezen a meccsen is hajlandó volt szembemenni általános játékfilozófiájával, futballról alkotott képével, valamint pragmatizmusával, és felrakta a pályára kezdőként Rayan Cherkit, aki védekezésben sokszor nettó emberhátrány, a támadóharmadban azonban mindig képes egy-egy váratlan, eredményes megoldásra. Ez szinte azonnal kifizetődött, hiszen a meccs korai szakaszában épp a francia tízes góljával szerzett vezetést a Manchester City, azt követően viszont következett Gianluigi Donnarumma kapitális hibája – és Arteta agresszív letámadásának eredménye –, az Arsenal pedig villámgyorsan egyenlített. Ezután úgy tűnt egy ideig, hogy a felek döntetlennel húzzák ki a hátralévő időt, ám Erling Haaland megint akkor villant, amikor a legfontosabb volt, s megnyerte a meccset a Manchester Citynek. A Burnley elleni szerda esti meccs óta már nem az Arsenal vezeti a tabellát (200 napot követően), de pontok tekintetében egálra állnak a felek. Hogy mi dönt ebben az esetben? A gólkülönbség, amelyben szintén elképesztően kiélezett a csata, +37–+37 az állás (ám a Citynek van több szerzett gólja), papíron tehát nem csak a Premier League-ben, összességében is ez lesz a topligás hajrák legizgalmasabbika az utóbbi idényeket tekintve.

Az Opta adatokra, mutatókra, konstans teljesítményre, eddig megszerzett pontokra és sorsolási nehézségre alapozó „szuperszámítógépe” a szerdai City-siker előtt még mindig, a 2–1-es múlt vasárnapi vereséget követően is több mint 70 százalék esélyt látott arra, hogy az Arsenal lesz a bajnok az idény végén. Aki ismer, jól tudja, hogy alapvetően szeretek a fejlett adatokra támaszkodni, az általuk mutatott mintázatokra alapozva összehasonlítani két csapatot, de ezzel a százalékszámmal nagyon nem értek egyet. A legfontosabb összetevőket ugyanis nem veszi figyelembe az Opta számítórendszere egy ilyen bajnoki hajrában: a mentális állapotot és az egészséget. Jóllehet, a Citynek tényleg nehezebb a sorsolása, hiszen az utolsó öt fordulóban az Everton (idegenben), a Brentford (otthon), a Bournemouth (idegenben), a Crystal Palace (otthon) és az Aston Villa (otthon) vár rá, míg az Arsenal ellenfelei – Newcastle (otthon), Fulham (otthon), West Ham United (idegenben), Burnley (otthon), Crystal Palace (idegenben) – közül egyik sem tartozik a tabella első tíz helyezettje közé.

Azt a törést azonban nem lehet számokkal leírni, ami az Arsenal játékosait és edzői stábját érte az elmúlt hetekben. Mikel Arteta csapata évek óta a liga (és egyébként a világfutball) egyik legstabilabb teljesítményét nyújtja, szervezett együttes benyomását kelti, rendszeresen megtalálja az utat az eredményességhez (az elmúlt években például a pontrúgásokon keresztül), majd tavaszra elfogy, s nem nyer egyetlen trófeát sem. Ez a teher az idény eleje óta ott ül a londoniak vállán, akik kezdetben annak ellenére elbírták ezt, hogy a közösségi médiában folyamatosan téma volt az újságírók, szakértők, szurkolók között: most éppen mikor pukkad ki az Arsenal-lufi? Nem lufi ez, Arteta legénysége tényleg fantasztikus, eredményes, elképesztő erőkből álló alakulat, de úgy tűnik, mentálisan még most, ennyi tapasztalatszerzés után is képes meginogni a legfontosabb helyzetekben – amellett, hogy a sérülések miatt még az ág is húzza–, így pedig elkerülhetetlen, hogy folyamatos támadások céltáblájává váljon.

Március végén még úgy tűnt, a bajnokságban az idény eleje óta élen álló, a BL-alapszakaszt hibátlanul, nyolcból nyolc győzelemmel záró Arsenal ebben az évadban négyből négy trófeát is nyerhet, ehhez képest kettőt már elbukott, a bajnokságban már csak hunyorítva áll pole pozícióban, de a Bajnokok Ligájában még ott van. Apropó, BL: a kiélezett bajnoki hajrát az sem könnyíti meg a londoniaknak, hogy egy héten belül kétszer is össze kell csapniuk a náluk nem kevésbé a fizikai erőre alapozó Atlético Madriddal az elit sorozat elődöntőjében, miközben nem pihenhetnek, mert odahaza gyűjtögetniük kell a pontokat. Egyértelmű, hogy öt körrel a vége előtt az „ágyúsok”  sorsolása könnyebb, de meglehet, hogy már egyszer sem hibázhatnak – miközben a gólkülönbségen is javítaniuk kellene –, ha csúcsra akarnak érni, merthogy a Manchester City és Pep Guardiola rutinos, dörzsölt rókaként figyeli minden léptüket, s lecsap a lehetőségekre. 

Ha azt kérdezi tőlem valaki, melyik a Premier League legjobb együttese az idényben, a válaszom egyértelműen az Arsenal, de ha a kérdés úgy szól, ki lesz a bajnok, már a Manchester Cityt mondanám. Guardiola összerakta csapatát a hajrára, amely az elmúlt másfél év viszontagságai után újra éhes a sikerre, ráadásul jóval tapasztaltabb bajnoki hajrák terén, mint az ellenfél, a nagy felzárkózás miatt pedig a keret úgy érezheti, a hátralévő hetekben nincsen semmi vesztenivalója. A Cityt ez teszi még félelmetesebbé, az Arsenalon pedig csak nő és nő a nyomás, s e teher súlya alatt könnyen lehet, hogy ismételten összeroskad.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!