„Nehéz most neki” – Slot megbeszélte Szoboszlaival a vb-selejtezőt

K. Zs.K. Zs.
2025.11.21. 13:20
null
Arne Slot és Szoboszlai Dominik a Manchester City elleni bajnoki után (Fotó: Getty Images)
A Liverpool FC pénteki sajtótájékoztatóján is szóba került a 3–2-es ír győzelmet és magyar vb-búcsút hozó vasárnapi világbajnoki selejtező. Arne Slot vezetőedző tudja, mekkora csalódás érte magyar játékosait, de nem hiszi, hogy a történtek következtében Szoboszlai Dominik a megszokottnál rosszabb teljesítményt nyújtana a hétvégi bajnokin.

„Igen, beszéltem vele a mérkőzésről, sőt nemcsak vele, hanem Milossal is, mert ami történt, érthetően mindkettejük számára borzasztóan nagy csalódással járt – mondta Arne Slot a pénteki sajtótájékoztatóján. – Ilyen közel kerülni a pótselejtezőhöz, majd a hosszabbítás hosszabbításában kiesni… Hozzáteszem, jogos volt a ráhúzás. Kíváncsi voltam a körülményekre, ezért utánanéztem, és láttam, hogy nem is egy, hanem két csere történt az eredetileg jelzett öt percben, szóval a játékvezető helyesen döntött, amikor megnyújtotta a hosszabbítást. Nehéz megemészteni egy ilyen körülmények között bekövetkező vereséget, különösen, ha közben látjuk azt is, hogy Robbónak (Andy Robertsonnak) és Skóciának mekkora örömet jelent a régóta várt világbajnoki kvalifikáció. Hasonlóban reménykedtek a magyarok is, még ha rájuk egyelőre csak pótselejtező várt is volna.”

Slot bevallotta, a magyarok veresége után nem volt teljesen képben az esetleges további esélyeket illetően – hiszen például másik játékosa, Alexander Isak válogatottja, a svéd rosszabbul szerepelt, mint a magyar, mégis részt vehet a pótselejtezőben a Nemzetek Ligája révén –, de Szoboszlaiéktól megtudta a szomorú valóságot. 

„Nehéz most neki, hiszen jó évei voltak a válogatottal, a Nemzetek Ligája legfelső osztályában szerepeltek, a vb-selejtezőben is viszonylag sok pontot gyűjtöttek, mégis véget ért az útjuk. Sajnos az utóbbi időben a mi klubunkban is érték csalódások, még ha azok nem is mérhetők a válogatottbelihez. De szerintem rendben lesz. Mindig teljes erőbedobással dolgozik, játszik, és nem hiszem, hogy ez holnap másképp lesz.”

A Premier League-tabella nyolcadik helyén álló, a legutóbbi öt bajnokijából négyet elvesztő Liverpool szombaton a Nottingham Forestet fogadja.

 

Legfrissebb hírek

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
10 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
12 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
18 órája

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32