Megőrült a szakkommentátor a Chelsea győztes gólja után

H. Á.H. Á.
2025.10.08. 12:29
null
Noha Jason Cundy idehaza nem feltétlenül tartozik az angol labdarúgás legismertebb alakjai közé, az elmúlt hétvégén a Chelsea–Liverpool találkozó szakkommentátoraként bemutatott attrakciójával bizonyára sikerült magára irányítani a figyelmet. A Chelsea-ben nevelkedett korábbi U21-es angol válogatott védő Estevao győztes góljánál olyan őrjöngésbe kezdett, hogy eltörte a mikrofonját.

CUNDY MEGŐRÜL ESTEVAO GÓLJA UTÁN

Persze Cundy szenvedélyén nincs mit csodálkozni, a ma már 55 éves korábbi védő a Chelsea-ben nevelkedett, s ott is mutatkozott be az élvonalban 1988-ban, 1992-től a Tottenham játékosa volt, s a Spurs színeiben érkezett el pályafutásának legemlékezetesebb pillanata. A Premier League első kiírásában, 1992 augusztusának végén az idény egyik legbizarrabb gólját szerezte, amikor az Ipswich térfelén a felezővonal közelében tisztázni próbált, ám elcsúszott, és így jóval nagyobbat rúgott a labdába, amelynek a szél alákapott, s Craig Forrest kapus fölött átszállva a kapuban kötött ki. Ezzel vezetett a Spurs, a meccs vége 1–1 lett. 

GÓL CUNDY-MÓDRA AZ IPSWICH ELLEN 

Végül a történelmi hűség kedvéért azért megmutatjuk cikkünk kiváltó okát is, vagyis a hétvégi Chelsea–Liverpool mérkőzés összefoglalóját, amelynek a végén látható Estevao gólja.

Angol labdarúgás
2025.10.04. 20:37

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Moisés Caicedo bombagóljára Cody Gakpo válaszolt a fordulást követően, a hajrában pedig Estevao döntött.

 

Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
14 perce

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
26 perce

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
3 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
12 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
16 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
23 órája

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14