Gyász: elhunyt Hámori Jenő olimpiai bajnok kardvívó

T. G.T. G.
2025.11.24. 11:51
null
Hámori Jenő (1933–2025)
Kilencvenkét éves korában vasárnap elhunyt Hámori Jenő olimpiai és világbajnok kardvívó – tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) a melbourne-i bajnok felesége.

Hámori Jenő a győri bencéseknél érettségizett, részben ennek és a cserkészmúltjának köszönhető, hogy nem kapott útlevelet az 1954-es cremonai ifjúsági világbajnokságra. Viszont kard egyéniben és csapatban is ezüstérmes lett a budapesti főiskolai vb-n. Esetében fontos megemlíteni a tanulást, mert az ELTE-n 1956-ban vegyészként diplomázott, ahogyan ő fogalmazott a Nemzeti Sportban: „Aki akarta, annak nem volt nehéz összeegyeztetni a sportot a tanulással vagy a munkával.”

Kardvívó képességeire jellemző, hogy bekerülhetett minden idők egyik legerősebb válogatottjába, 1955-ben Rómában világ-, 1956-ban Melbourne-ben olimpiai bajnok lett. Az olasz fővárosban olyan társai voltak a páston, mint Gerevich Aladár, Kovács Pál, Kárpáti Rudolf, Keresztes Attila, Palócz Endre, míg Ausztráliában Gerevich, Kovács, Kárpáti, Keresztes és Magay Dániel vívott mellette. Hámori így emlékezett a beválogatásáról: „Abban nem volt vita, hogy egyéniben az idősebbek indulnak, de csapatban az eredményeim alapján biztos helyem volt.” Az 1956-os forradalom alatt járta az utcákat, kiváló fényképeket készített.

A játékokat követően nem tért haza, részt vett a Sports Illustrated által szervezett túrán, azért maradt kint, mert nem tudta, vegyészdiplomájával mire jut itthon. Az 1964-es olimpián az Egyesült Államok csapatával hetedik lett. Előbb Philadelphiában telepedett le, majd a New Orleans-i Tulane Egyetem orvosi karán kapott professzori állást. Megszenvedte a 2005-ös Katrina-hurrikán megpróbáltatásait, később véglegesen hazatért.

Halálával a forradalom és a melbourne-i olimpia tanúja távozott közülünk.

Egyéb egyéni
2023.08.27. 11:24

Olimpiai bajnok kardvívó, elismert biokémikus – Hámori Jenő 90 éves

Bekerült minden idők egyik legerősebb kardcsapatába, 1955-ben vb-t, 1956-ban olimpiát nyert.

 

 

Legfrissebb hírek

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
25 perce

Gyász: autóbalesetben életét vesztette a fiatal pécsi kosárlabdázó

Kosárlabda
9 órája

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:58

Vívás: újabb két magyar érem az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Gyász: versenybaleset után elhunyt Pogacar korábbi csapattársa

Kerékpár
2026.04.24. 21:17

Gyász: labdarúgóedző vesztette életét a győri kerékpáros balesetben

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 16:12

Nagy Dávid: Hátradőlni nem szabad!

Egyéb egyéni
2026.04.22. 10:26

„Nem ezt vártam” – élesen kritizálta amerikai edzőjét Muhari Eszter

Egyéb egyéni
2026.04.19. 23:01
Ezek is érdekelhetik