Nem hagyja következmények nélkül Ekitiké butaságait a Liverpool

R. D. P.R. D. P.
2025.09.25. 16:05
null
Megérte ez az egész Hugo Ekitikének? (Fotó: Getty Images)
Könnyen lehet, hogy a Liverpool berobbanó nyári szerzeménye, Hugo Ekitiké elesik kétheti fizetésétől, miután a Southampton elleni mérkőzésen kiállították az angol Ligakupában – írja a Daily Mail.

Hugo Ekitiké hőssé válhatott volna, hiszen a 85. percben ő szerezte a 2–1-es hazai győzelmet jelentő találatot az Anfielden, ám a gólöröm során levette a mezét, amiért megkapta a második sárga lapját, így értelemszerűen a pirosat is.

Ekitiké a Southampton elleni találkozó korábbi szakaszában már besárgult, amikor dühében elütötte a labdát a játékvezető, Thomas Bramall egyik ítélete után. A fegyelmezetlen megmozdulásokat látva Arne Slot vezetőedző sem volt elragadtatva, hiszen a csatárt automatikusan eltiltják, így nem játszhat szombaton a Crystal Palace elleni bajnokin.


A Liverpool csapatkapitány-helyettese, Andy Robertson a mérkőzés után nyíltan bírálta társát, aki közösségi oldalán kért elnézést a történtekért.

Slot várhatóan Alexander Isaknak szavaz bizalmat a Palace ellen, míg Ekitiké kénytelen lesz kívülről szemlélni a küzdelmet. A fiatal támadó a kétheti fizetésmegvonással fontos leckét kap arról, hogy a „vörösöknél” a fegyelem legalább annyira számít, mint a gólok.

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ, szombat
16.00: Crystal Palace–Liverpool (Tv: Match4)

Angol labdarúgás
2025.09.24. 20:04

Sajtóhír: súlyos sérülést szenvedett a Liverpool nyári igazolása, a legvékonyabb poszt gyengült

Hamarosan belső védőként is feltűnik Szoboszlai Dominik? Egy sérülésre lehet a hajmeresztő vészmegoldások bevetésétől Arne Slot.

 

Legfrissebb hírek

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
2026.09.04. 22:59

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
2026.09.04. 22:54

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

Hasítanak a Liverpool meccsei a Network4-en

Minden más foci
2026.09.03. 16:00

NBA: példátlan büntetést kapott a Los Angeles Clippers

Amerikai sportok
2026.09.03. 10:32

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
2026.09.02. 11:15

Kétméteres kapus érkezhet Liverpoolba – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:45