Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
• Liverpool
Vágólapra másolva!
2025.12.27. 09:21
null
Szoboszlai Dominik (balra) az ötödik sárga lapja után egymeccses eltiltását tölti, így nem játszhata Wolverhampton ellen, míg Kerkez Milos reméli, sorozatban negyedszer is a Liverpool kezdőcsapatában szerepelhet (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik sárga lapos eltiltása érvágás a sérülésektől tizedelt Liverpoolnak, amely a történelmi mélyponton lévő Wolverhamptont fogadja szombaton a Premier League-ben. Kerkez Milos szintén kihagyhatja a hétvégi bajnokit.

Győzelemmel zárni az évet –ez lebeg a bajnoki címvédő liverpooliak szeme előtt, akik bár sok sebből véreznek, nem kell feltétlenül aggódniuk a szombati mérkőzés előtt. Kezdjük az egyértelmű helyzettel: a vendég Wolverhampton harmatgyenge teljesítménnyel sereghajtó, a Liverpoolnak kis túlzással a tartalékcsapatával is illene felülkerekednie. A Premier League ugyanakkor azért is a világ egyik legerősebb bajnoksága, mert egyetlen meccset sem adnak ajándékba, így viszont már igenis számba kell venni a nehézségeket.

Márpedig nem is olyan régen a csapat hullámvölgyben volt, ahonnan – minden frontot számolva – az előző hat veretlenül megvívott mérkőzésével talán kikecmergett. Csakhogy a legutóbbi, a Tottenham otthonában kicsikart sikerért súlyos árat fizettek a „vörösök”. Kezdjük azzal, hogy az együttes legfontosabb láncszeme, Szoboszlai Dominik Londonban megkapta idénybeli ötödik sárga lapját, így eltiltás miatt nem játszhat a Wolves ellen (ez lesz az idényben az első bajnoki, amit kihagy). Ez önmagában fájó veszteség a Liverpoolnak, mert a magyar válogatott csapatkapitánya nem egyszerűen a meghajtója ennek a gárdának, hanem ha szükséges, több poszton is hiánypótló feladatot lát el, most pedig eleve számos hiányzóval kell számolnia Arne Slot menedzsernek. 

Jóllehet a legfájóbb veszteséget, a lábtörést szenvedő Alexander Isak pótlását Hugo Ekitikével meg tudja oldani a holland szakember, a főbb problémák hátrébb és leginkább a jobb oldalon adódnak. Mohamed Szalah az Afrikai Nemzetek Kupáján van Egyiptommal – alapesetben Szoboszlai Dominik játszhatott volna helyette a jobb szélen –, mögötte, a jobb oldali védő helyéről Joe Gomez (izomsérülés) biztosan hiányzik, miközben a Spurs ellen megsérülő Conor Bradley játéka kérdéses – ne feledjük, a magyar légiós többször lépett már vissza ebbe a pozícióba, most viszont nélküle kell megoldani. Kérdés, mi lesz a szintén a jobb oldalon szereplő Jeremie Frimponggal, akit vérző szájjal kellett lecserélni a Tottenham ellen, és bár előzetesen az ő játéka valószínűsíthető, számolni kell azzal, hogy most tért vissza sérülésből és meccshiánnyal küzd. 

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Cody Gapko játéka szintén bizonytalan, Endo Vataru és Giovanni Leoni pedig biztosan kimarad sérülés miatt, elég borús képet kapunk a Liverpool lehetőségeit illetően. És ez még nem minden! Kedden Ibrahima Konaté kihagyta az edzést – a pályán és az edzőteremben sem dolgozott –, és bár egyelőre nem derült ki, mi állhat a háttérben, a legtöbb liverpooli újság szerint kérdéses a hétvégi pályára lépése. Így viszont majdhogynem ott tart a csapat, hogy szinte csak a bal oldali védő posztján tud megfelelően rotálni Arne Slot, és korántsem elképzelhetetlen, hogy az utóbbi három bajnokit végigjátszó Kerkez Milos helyett Andrew Robertson kezd a Wolves ellen. És hogy véletlenül se legyen egyszerű a helyzet, a januári átigazolási időszakra erősítésként kiszemelt Antoine Semenyóért a Liverpool konkrétan lépéshátrányba került a Manchester Cityvel szemben, amely a hírek szerint már a napokban egyeztet a támadó klubjával, a Bournemouthszal.

A címvédő tehát számos nehézséggel küzd, de akkor mit mondjunk a Wolverhamptonról, amely az óév végén már ott tart, hogy nem a bennmaradásért, hanem a minden idők legrosszabb Premier League-csapata-cím elkerüléséért küzdhet legfeljebb! Tizenhét forduló után két pont áll a klub neve mellett, amivel beállította a Sheffield United 2020–2021-es nyeretlenségi rekordját, miközben a Wolves immár az egyetlen, amely két egymást követő idényben is tíz vagy több nyeretlen meccsel kezdett. Az abszolút mélypontot a Derby County 2007–2008-as tizenegy pontos teljesítménye jelenti, márpedig ha a Wolverhampton tartja az eddigi 0.12 pont/fordulót, ötig sem jut el május végéig… 

És ez csak a (közel)múlt, a jelen további nehézségeket tartogat! A csapatkapitány Toti Gomes sérülés miatt kénytelen kihagyni a liverpooli vendégjátékot, csakúgy, mint Jean-Ricner Bellegrade, Marshall Munetsi, Rodrigo Gomes, Leon Chiwome és Daniel Bentley. Rajtuk kívül pedig Emmanuel Agbadou (Elefántcsontpart) és Tawanda Chirewa (Zimbabwe) az Afrikai Nemzetek Kupáján vesz részt, tehát Rob Edwards menedzsernek sem lesz egyszerű összeállítania csapatát az Anfieldben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ, szombati mérkőzések
13.30: Nottingham Forest–Manchester City (Tv: Spíler1)
16.00: Arsenal–Brighton & Hove Albion (Tv: Match4)
16.00: Brentford–AFC Bournemouth
16.00: Burnley–Everton
16.00: Liverpool–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: West Ham United–Fulham (Tv: Spíler2)
18.30: Chelsea–Aston Villa (Tv: Spíler1)

Vasárnap rendezik
15.00: Sunderland–Leeds United (Tv: Spíler1)
17.30: Crystal Palace–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)

Pénteken játszották
Manchester United–Newcastle United 1–0 (Dorgu, 24.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Arsenal

17

12

3

2

31–10

+21

39

2. Manchester City

17

12

1

4

41–16

+25

37

3. Aston Villa

17

11

3

3

27–18

+9

36

4. Chelsea

17

8

5

4

29–17

+12

29

5. Manchester United

18

8

5

5

32–28

+4

29

6. Liverpool

17

9

2

6

28–25

+3

29

7. Sunderland

17

7

6

4

19–17

+2

27

8. Crystal Palace

17

7

5

5

21–19

+2

26

9. Brighton & Hove Albion

17

6

6

5

25–23

+2

24

10. Everton

17

7

3

7

18–20

–2

24

11. Newcastle

18

6

5

7

23–23

0

23

12. Brentford

17

7

2

8

24–25

–1

23

13. Fulham

17

7

2

8

24–26

–2

23

14. Tottenham

17

6

4

7

26–23

+3

22

15. Bournemouth

17

5

7

5

26–29

–3

22

16. Leeds United

17

5

4

8

24–31

–7

19

17. Nottingham Forest

17

5

3

9

17–26

–9

18

18. West Ham

17

3

4

10

19–35

–16

13

19. Burnley

17

3

2

12

19–34

–15

11

20. Wolverhampton

17

2

15

9–37

–28

2

 

Legfrissebb hírek

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
12 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
15 órája

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
19 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
21 órája

Gulácsi a pálmafák mellől üzent, de mindent vittek a karácsonyfás fotók – így ünnepeltek sportolóink

Egyéb csapat
22 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
2025.12.25. 10:24

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
2025.12.24. 12:57

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
2025.12.23. 10:37
Ezek is érdekelhetik