Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.12.26. 15:08
null
Arne Slot nem számít könnyű mérkőzésre, hiába csak két pontja van a Wolvesnak (Fotó: Getty Images)
Arne Slot, a Liverpool FC menedzsere a szombati, Wolverhampton elleni hazai bajnoki előtt megtartott sajtótájékoztatón beszélt a csapat helyzetéről, Alexander Isakról és Diogo Jotáról is.

A Liverpool menedzsere elsőként mindenkinek boldog karácsonyt kívánt, majd arról ejtett szót, hogy örül a hatmeccses veretlenségi sorozatnak, mert ez azt jelenti, jó úton járnak. Ennek ellenére tudja, hogy van még hová fejlődni.

„Magától értetődő, hogy szeretnénk jól zárni az évet – mondta Arne Slot a sajtótájékoztatón. – Az elmúlt hetekben jó irányba haladtunk, de az is világos, hogy mint bárki másnak, nálunk is vannak még területek, ahol fejlődhetünk. A múlt hétvégi, Tottenham elleni győzelmünk rávilágított erre, mert bár nagyon örültem a három pont megszerzésének, voltak a játékunknak olyan elemei, amelyek kevésbé tetszettek.”

Alexander Isak szárkapocscsontja eltört a Spurs elleni bajnokin, azóta meg is műtötték, és mint lapunk is megírta, hónapig nem számíthat rá a szakmai stáb.

„Természetesen nagy fájó, hogy Alexander Isak jó ideig nem lesz velünk – folytatta a holland szakember. – Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy minél előbb felépüljön. Addig is nélküle és a többi hiányzó nélkül kell boldogulnunk. Az elmúlt egy év elég nagy érzelmi hullámvasút volt, és normális, hogy ilyenkor visszatekintünk a mögöttünk álló esztendőre. Nem lehet nem gondolni Diogo Jota családjára, melynek ez az első karácsonya nélküle. Természetesen felerősödik az elvesztése miatt érzett fájdalom, hiszen Diogo tragikus halála óta először találkozik az a két angol csapat, amelyben szerepelt pályafutása során.”

Slot elmondta a sereghajtó Wolverhamptonnal kapcsolatban, hogy ugyanolyan nehéz próbatételre számít, mint amikor az előző idényben mérkőztek meg a „farkasokkal” – akkor mindkét meccset 2–1-re nyerte meg a Pool.

Mint ismert, a szombati összecsapást Szoboszlai Dominik sárga lapos eltiltás miatt kihagyja, és elképzelhető, hogy az előző három bajnokit végigjátszó Kerkez Milos sem kezd majd.

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Péntek
21.00: Manchester United–Newcastle United (Tv: Match4)
Szombat
13.30: Nottingham Forest–Manchester City (Tv: Spíler1)
16.00: Arsenal–Brighton & Hove Albion (Tv: Match4)
16.00: Brentford–AFC Bournemouth
16.00: Burnley–Everton
16.00: Liverpool–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: West Ham United–Fulham (Tv: Spíler2)
18.30: Chelsea–Aston Villa (Tv: Spíler1)
Vasárnap
15.00: Sunderland–Leeds United (Tv: Spíler1)
17.30: Crystal Palace–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Arsenal17123231–10+2139
  2. Manchester City17121441–16+2537
  3. Aston Villa17113327–18+936
  4. Chelsea1785429–17+1229
  5. Liverpool1792628–25+329
  6. Sunderland1776419–17+227
  7. Manchester United1775531–28+326
  8. Crystal Palace1775521–19+226
  9. Brighton & Hove Albion1766525–23+224
10. Everton1773718–20–224
11. Newcastle1765623–22+123
12. Brentford1772824–25–123
13. Fulham1772824–26–223
14. Tottenham1764726–23+322
15. Bournemouth1757526–29–322
16. Leeds United1754824–31–719
17. Nottingham Forest1753917–26–918
18. West Ham17341019–35–1613
19. Burnley17321219–34–1511
20. Wolverhampton172159–37–282

 

Legfrissebb hírek

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
3 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:24

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
2025.12.24. 12:57

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
2025.12.23. 10:37

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
2025.12.23. 09:18

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.12.22. 23:11

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
2025.12.22. 12:00

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
2025.12.22. 10:45
Ezek is érdekelhetik