Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.21. 16:10
null
Harry Maguire szerint jól mennek a dolgok az MU-nál (Fotó: Getty Images)
Bár klubja a szerződésében szereplő egyéves hosszabbítási opció érvényesítésével meg is akadályozta nyári távozását, a Manchester United angol válogatott hátvédje, Harry Maguire véleménye szerint egyre jobban mennek a dolgok a csapatnál, ezért nem is fordul meg a fejében, hogy elhagyja az Old Traffordot.

A Manchester United januárban érvényesítette a Harry Maguire szerződésében szereplő egyéves hosszabbítási opciót, s ezzel lehetetlenné tette azt, hogy a 32 éves belső védő nyáron ingyen elhagyhassa a csapatot. A döntést nem az indokolta, hogy így pénzt kérhettek a játékos klubváltásáért, hanem az, hogy a menedzser, Ruben Amorim megfogalmazása szerint a keret „vezéréhségben” szenved – írja BBC.

A múlt évben az ő kezükben volt a döntés, nekem nem volt választásom – mondta a tapasztalt labdarúgó. – Nem tárgyaltunk, egyszerűen aktiválták a záradékot, és a szerződésem meghosszabbodott. Biztos vagyok benne, hogy a klub kerek perec megmondta az érdeklődőknek, hogy semmilyen körülmények között nem enged el – mindenki gyors választ kapott.”

Maguire azonban nem ezért marad az MU-nál, hanem azért, mert úgy érzi: Sir Jim Ratcliffe 2023-as érkezése óta igazi forradalom zajlik a színfalak mögött „az álmok színházában”, s bolond lenne most elhagyni a Unitedet. A hátvéd mindezt annak ellenére gondolja így, hogy az 1973–1974-es, kieséssel végződő évad óta a csapat a legrosszabb idényét produkálta, múlt vasárnap pedig hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Arsenaltól.

Biztos vagyok benne, hogy a következő néhány hónapban leülünk beszélgetni arról, hogy merre haladunk, és akarnak-e hosszabbítani velem. Nyilvánvalóan az én fejemben is megvan az, mit akarok csinálni, és hol akarok lenni. Nem akarom ezt mindenkinek elárulni, de annyit mondhatok, hogy ez egy elképesztő klub, és nagy butaság lenne az első adandó alkalommal lelépni innen. Jason Wilcox technikai igazgatóval és az új menedzserrel jó irányba indultunk el. Amióta hat éve idejöttem, teljesen átalakult a vezetői struktúra. Jó helyen vagyunk. Sokkal jobb helyen” – fogalmazott a 64-szeres angol válogatott játékos, aki a legutóbbi idényben 40 tétmeccsen kapott szerepet.

Maguire nemcsak Ruben Amorimról, hanem Ole Gunnar Solskjaerról is elismerően nyilatkozott.

„Ole fantasztikus munkát végzett Manchesterben. Úgy összerakott minket az első két idényben, hogy akkor éreztem magam a legjobban egy csapatban” – dicsérte a norvég klublegendát a futballista.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 22., PÉNTEK
21.00: West Ham United–Chelsea (Tv: Match4)
AUGUSZTUS 23., SZOMBAT
13.30: Manchester City–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: AFC Bournemouth–Wolverhampton Wanderers
16.00: Brentford–Aston Villa
16.00: Burnley–Sunderland
18.30: Arsenal–Leeds United (Tv: Spíler1)
AUGUSZTUS 24., VASÁRNAP
15.00: Crystal Palace–Nottingham Forest
15.00: Everton–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler1)
17.30: Fulham–Manchester United (Tv: Spíler1)
AUGUSZTUS 25., HÉTFŐ
21:00: Newcastle United–Liverpool FC (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25
Ezek is érdekelhetik