A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.08.16. 20:30
null
Oscar Bobb (balról), Erling Haaland és Tijjani Reijnders így örült a City harmadik góljának (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 1. fordulójában a Manchester City Tijjani Reijnders és Erling Haaland vezérletével 4–0-ra nyert a Wolverhampton otthonában.

Az előző bajnoki idényt 10 veretlen mérkőzéssel befejező Manchester City (amelynek meccskeretébe nem került be a távozóban lévő Ederson Moraes, helyette James Trafford védett) ellen sokáig a Wolves volt a veszélyesebb. A hazaiak közel jártak a vezetés megszerzéséhez, ám jól működött a vendégek lescsapdája, így Marshall Munetsi hiába fejelt a kapuba, érvénytelen volt a találat. Majd az első fél óra után nem sokkal kétgólos előnyre tett szert Pep Guardiola csapata. Előbb a Milantól 55 millió euróért igazolt, a Premier League-ben az első mérkőzését játszó Tijjani Reijnders parádésan ugratta ki Rico Lewist, akinek a centerezése után Erling Haaland passzolt az üres kapuba, majd három perccel később Oscar Bobb szerzett labdát, kitette balra Reijndersnek, aki 14 méterről kilőtte a bal alsót.

A szünet után egyből szépíthetett volna a Wolverhampton, Jörgen Strand Larsen azonban nem sokkal a bal alsó mellé lőtt. A manchesteriek ismét átvészelték a kezdeti nehézségeket, majd egy óra elteltével lezárták a mérkőzést. Reijnders jobbról gurított vissza, Haaland pedig 14 méterről a jobb alsóba lőtt, José Sá csak beleérni tudott. Kevés helyzetet hozott a találkozó utolsó harmada, Strand Larsen lövését védte még Trafford, majd a Lyontól 36.5 millió euróért szerződtetett PL-debütáns, Rayan Cherki villant meg, 20 méterről laposan a jobb alsóba lőtt, így alakult ki a végeredmény. 0–4

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Wolverhampton–Manchester City 0–4 (Haaland 34., 61., Reijnders 37., Cherki 81.)
Brighton–Fulham 1–1 (O'Riley 55. – 11-esből, ill. Rodrigo Muniz 90+6.)
Sunderland–West Ham United 3–0 (Mayenda 61., Ballard 73., Isidor 90+2.)
Tottenham–Burnley 3–0 (Richarlison 10., 60., B. Johnson 66.)
Aston Villa–Newcastle United 0–0

A TOVÁBBI PROGRAM
Vasárnap
15.00: Chelsea–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
15.00: Nottingham–Brentford
17.30: Manchester United–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Hétfő
21.00: Leeds–Everton (Tv: Match4)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Liverpool–Bournemouth 4–2 (Ekitiké 37., Gakpo 49., Chiesa 88., Szalah 90+4., ill. Semenyo 64., 76.)

 

Legfrissebb hírek

Guardiola a Monaco elleni iksz után: „Nincs mit mondanom a spanyol bírókról...”

Bajnokok Ligája
18 órája

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47
Ezek is érdekelhetik