Brentfordban köthet ki a Fehérvár 17 éves csatára, Kovács Patrik

M. B.M. B.
2024.11.12. 09:01
Kovács Patrik (Fotó: Dömötör Csaba)
Az angol élvonalban (Premier League) érdekelt Brentford elkezdte a tárgyalásokat a Fehérvár FC-vel Kovács Patrik átigazolásáról – osztotta meg exkluzív értesülését Fabrizio Romano.

Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano információi szerint a Brentford hosszú távú befektetésként tekint a 17 éves fehérvári Kovács Patrikra, akit más, meg nem nevezett együttesek is szeretnének szerződtetni. Az U-válogatott Kovács Patrik a jelenlegi idényben tíz tétmérkőzésen lépett pályára a Fehérvárban, amely januárban szerződtette a Vasastól, s 334 perc alatt három gólt szerzett ebben az évadban. Az NB I-ben ez a második idénye, eddig kilenc meccsen két gólnál tart a bajnokságban.

A Brentford érdeklődése Kovács Patrik iránt nem új keletű. Márciusban, amikor  a fehérvári vezetők egy lehetséges együttműködésről tárgyaltak a Brentforddal (ami végül nem valósult meg), már megemlítettük, hogy a támadót figyeli az angol klub. Ebben szerepe lehet a londoniak magyar játékosmegfigyelőjének, a korábban éppen Fehérváron dolgozó Balogh Tamásnak is. Balogh Tamás Fehérváron még együtt dolgozhatott Kovács Patrik édesapjával, a 20-szoros válogatott, a Vidinél 2021-ig sportigazgatóként tevékenykedő Kovács Zoltánnal.    

Fontos még megjegyezni, hogy Angliába 18 éves kor alatt nem igazolhat külföldi játékos, és Kovács Patrik jövőre, augusztus 15-én tölti be a 18. életévét, ugyanakkor előszerződést már 18 éves kora előtt is köthet.

 

 

Legfrissebb hírek

Kovács Patrik a Vasasnak is bizonyítaná, érdemes számolni vele

Labdarúgó NB II
14 órája

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
18 órája

A MOL Campuson dől el, ki képviselheti Magyarországot a dartsvilágbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.10.30. 12:50

A City tizenegyesekkel verte ki a Brightont, a Bournemouth kiütötte a Villát az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Hatalmas védelmi hibák az MU-tól, a Bournemouth simán nyert az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00

Rögbilabdát rúgott be egy szurkoló a stadionba a Liverpool meccsén – videó

Angol labdarúgás
2026.10.20. 12:07

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2026.10.17. 18:07

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
2026.10.17. 14:49