Fehérvár: Garancsi Istvánék Londonban jártak, újra tárgyaltak a Brentforddal – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.03.25. 09:56
A múlt héten folytatódtak a tárgyalások a Brentford és a Fehérvár között, de továbbra is kérdéses, mi lehet a kifutása az egyeztetéseknek (Fotó: NSO-montázs)
Amint azt korábban előre jeleztük, a Nemzeti Sport információi szerint a válogatott meccsek miatti szünetben, a múlt héten szerdán Londonban folytatódtak az egyeztetések a Fehérvár FC vezetősége és a Premier League-ben szereplő Brentford vezetői között egy jövőbeli, lehetséges együttműködés céljából.

 

Úgy tudjuk, múlt héten egy fehérvári delegáció Londonba utazott, amelynek Balogh Attila ügyvezető és Garancsi István, a Fehérvár FC tulajdonosa is tagja volt.

A magyar klub vezetői szerdán többek között a Brentford tulajdonosával, Matthew Benhammel is tárgyaltak. Hogy pontosan miről, és mikor lehet folytatása az egyeztetéseknek, azt egyelőre nem tudni. Amint arról már beszámoltunk, ez nem az első személyes találkozó volt, ugyanis ősszel a londoni klub képviselői jártak Fehérváron. A Brentford és a Fehérvár között Balogh Tamás, a magyar csapat korábbi, vezető játékosmegfigyelője lehet a kapocs, aki jelenleg a londoniaknál dolgozik megfigyelőként.

A múlt heti londoni tárgyaláson információink szerint Garancsi István, Balogh Tamás és Balogh Attila (felső sor, balról jobbra) is részt vett (Fotó: vbke.hu/Extasee, archív)

Az már az angol sajtóban is megjelent korábban, hogy a Premier League-ben szereplő klub több, a szigetországon túli csapattal is tervez együttműködést, hogy az akár Angliában, akár a világ bármelyik pontján felfedezett fiataloknak tapasztalatszerzési lehetőséget adjanak, mielőtt a londoniaknál lehetőséget kapnak. Ugyanakkor úgy tudjuk, a fehérváriakkal folyó egyeztetéseknek ez csak az egyik része – ezzel kapcsolatban írtuk, hogy a Brentford már ajánlott is a télen játékosokat a fehérvári szakmai stáb figyelmébe, de Bartosz Grzelak vezetőedző egyelőre nem választott ki senkit közülük. (Persze a játékosáramlás akár fordítva is megindulhat, hiszen például a fehérváriak fiatalja, Kovács Patrik iránt hallani angliai érdeklődésről.) 

A több fordulós, és már tulajdonosi szinten folyó egyeztetéseknek ennél szerteágazóbb, üzleti célja is lehet, de erről egyelőre egyik klub sem kíván nyilatkozni.

A Fehérvár FC korábbi megkereséseink alkalmával annyit közölt, hogy több klubbal is folytatnak együttműködést sportszakmai céljaik megvalósításához, folyamatosan keresik a lehetőséget a keret megerősítésére átigazolásokkal vagy kölcsönjátékosokkal és ennek keretében akár a Brentfordtól is érkezhet játékos a jövőben.

A múlt heti tárgyalásokat firtató megkeresésünkre pedig nem kívánt reagálni a klub, sem megerősíteni, sem cáfolni nem szerették volna a hírt. Kérdéseinket a Brentford FC médiaosztályának is elküldtük a hétvégén, de nem érkezett válasz.

Labdarúgó NB I
2024.03.11. 17:47

A Brentford vezetősége Fehérváron járt – NS-infó

A Premier League-ben szereplő csapat ismerkedik a magyar klubbal, márciusban folytatódhatnak a tárgyalások.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Kétszer is felállt a Brentford, de tizenegyesekkel a West Ham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.03.09. 23:27

Gól nélküli döntetlennel folytatódott a Bournemouth veretlenségi sorozata

Angol labdarúgás
2026.03.03. 22:35

Mi volt itt?! Két gólt is elvett a Burnley-től a VAR, hétgólos meccsen nyert a Brentford

Angol labdarúgás
2026.02.28. 18:13

FA-kupa: egy öngól okozta a hatodik ligás csapat vesztét a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2026.02.16. 22:24

A szaúdi ligából az angol vb-keretbe: Ivan Toney megpróbálja!

Foci vb 2026
2026.02.16. 15:57

Premier League: hosszabbított a Brentford brazil gólzsákja

Angol labdarúgás
2026.02.13. 11:12

Botlott az Arsenal, négypontosra csökkent az előnye a Manchester City előtt

Angol labdarúgás
2026.02.12. 22:58
Ezek is érdekelhetik