Kerkez Milos bekerült az Aston Villa-ikon álomcsapatába

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.08.21. 14:18
Kerkez Milos ebben az idényben eddig a Bournemouth összes bajnoki meccsén kezdő volt (Fotó: Getty Images, archív)
Az Aston Villánál 13 évet lehúzó Gabby Agbonlahornál, a talkSport szakértőjénél a magyar válogatott balhátvéd, Kerkez Milos bekerült az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) első fordulójának álomcsapatába.

Mint ismert, a magyar védővel a soraiban a Bournemouth 1–1-es döntetlent játszott a nyitókörben a Nottingham Forest vendégeként. Kerkez Milos teljesítménye pedig meggyőzte az Aston Villa-ikon Gabby Agbonlahort, akinek álomcsapatába a magyar játékos is bekerült.

A talkSport szakértőjeként dolgozó egykori támadó keretébe egykori csapata mellett a Manchester City is három játékost ad: a birminghamieket Pau Torres, Amadou Onana és Morgan Rogers, a manchesterieket Rico Lewis, Mateo Kovacic és Erling Haaland képviseli, mellettük a Newcastle kapusa, Nick Pope, a Liverpool belső védője, Virgil van Dijk, az Arsenal szélsője, Bukayo Saka, illetve – a bal szélre – az ugyancsak liverpooli Mohamed Szalah került be.

Agbonlahor a következőképpen vélekedett Kerkez Nottingham elleni teljesítményéről:

„Láttam a Bournemouth mérkőzését és Kerkez az a védő, akit kedvelek. Az előző idényben nagyon magabiztos volt a labdával és tetszik, hogy mennyire agresszív. Rengeteget ment előre és az egyenlítő gólnál is ott volt keresztezni. Nagyon jól érzi magát a támadóharmadban és amikor szükséges, szerel. Ő olyan játékos, akit érdemes figyelni, mert egy kisebb klubnál van, de látva őt, nagyon megbízható, és úgy érzem, nagyon jó védő lesz” – indokolta Kerkez álomcsapatba kerülését Agbonlahor.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44
Ezek is érdekelhetik