Ederson szemsérülés miatt kihagyja az idény utolsó két meccsét

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 16:24
Ederson a PL utolsó fordulóját és az FA-kupa-döntőt is kihagyja (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) aranyéremre hajtó Manchester City hivatalos honlapján tudatta, hogy kihagyja az idény utolsó két mérkőzését a Tottenham ellen megsérülő kapusa, Ederson.
Angol labdarúgás
2024.05.15. 09:49

Bentancur szétrúgta a kispadot, de Ederson is dühöngött egy sort – videók

Azt is megmutatjuk, hogy a Tottenham-szurkolók egy része, hogyan ünnepelte a Manchester City első gólját.

 

Mint ismert, a Manchester City kapusa a Tottenham elleni, 34. fordulóból bepótolt mérkőzés 61. percében sérült meg, amikor egy beadásnál a hosszún érkező Cristian Romero eltalálta, ám Ederson úgy érezte, tudta volna folytatni, s Pep Guardiolának kellett visszafognia.

A klub azonban arról számolt be, hogy a brazil kapus kihagyja az idény utolsó két mérkőzését, a vasárnapi, West Ham elleni bajnokit és a jövő hét végén rendezendő, Manchester United elleni FA-kupa-döntőt is, a vizsgálatok ugyanis azt állapították meg, hogy jobb szemüregében törés keletkezett.

ANGOL PREMIER LEAGUE
38. FORDULÓ
17.00: Arsenal–Everton (Tv: Match4)
17.00: Brentford–Newcastle United
17.00: Brighton–Manchester United
17.00: Burnley–Nottingham
17.00: Chelsea–Bournemouth
17.00: Crystal Palace–Aston Villa
17.00: Liverpool–Wolverhampton
17.00: Luton–Fulham
17.00: Manchester City–West Ham United
17.00: Sheffield United–Tottenham

FA-KUPA-DÖNTŐ, WEMBLEY
Május 25., szombat
16.00: Manchester United–Manchester City

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA MGyDVL–KGk 
1. Manchester City37277393–33+60 88 
2. Arsenal37275589–28+61 86 
3. Liverpool372310484–41+43 79 
4. Aston Villa37208976–56+20 68 
5. Tottenham371961271–61+10 63 
6. Chelsea371791175–62+13 60 
7. Newcastle371761481–60+21 57 
8. Manchester United371761455–58–3 57 
9. West Ham3714101359–71–12 52 
10. Brighton & Hove Albion3712121355–60–5 48 
11. Bournemouth371391553–65–12 48 
12. Crystal Palace3712101552–58–6 46 
13. Wolverhampton371371750–63–13 46 
14. Fulham371281751–59–8 44 
15. Everton371391539–49–10 40 
16. Brentford371091854–61–7 39 
17. Nottingham Forest37892047–66–19 29 
18. Luton Town37682350–81–31 26 
19. Burnley37592340–76–36 24 
20. Sheffield United37372735–101–66 16 
Pontlevonások: Everton 8, Nottingham Forest 4

 

Legfrissebb hírek

A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a Manchester City is figyeli Szoboszlai Dominikot

Légiósok
2025.11.11. 13:10

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
2025.11.11. 08:07

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
2025.11.10. 13:09

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.11.10. 07:32

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
2025.11.09. 21:12

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.11.09. 19:31

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
2025.11.09. 17:37

Szoboszlaiék tönkretennék Guardiola ezredik meccsét

Angol labdarúgás
2025.11.09. 10:44
Ezek is érdekelhetik