Megváltozott a lebonyolítás, nem lesznek megismételt mérkőzések az FA-kupában

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.04.18. 13:30
Plumb ImagesMegváltozik az FA-kupa lebonyolítása (Fotó: Getty Images)
A következő, 2024–2025-ös idénytől jelentősen megváltozik az angol FA-kupa lebonyolítása, ugyanis a szervezők közlése szerint nem lesznek megismételt mérkőzések, és a meccseket hétvégén rendezik meg.

Az FA közlése szerint új, legalább hat évre szóló megállapodást kötött a Premier League-gel, aminek értelmében a 2024–2025-ös idénytől kezdődően minden találkozót hétvégén rendeznek meg a kupasorozatban, s az eddig megszokottakkal ellentétben döntetlen esetén nem lesz megismételt mérkőzés az első négy fordulóban sem – az ötödik fordulótól kezdve egyébként sem volt a 2018–2019-es idény óta.

Újítás még, hogy a negyedik és az ötödik forduló, illetve a negyeddöntő összecsapásait a Premier League-meccsekkel eltérően igazítják, a mérkőzéseket pedig péntek és szerda között rendezik, hogy a szurkolók egymás utáni napokon is követhessék a sorozatot.

Az FA a változtatást azzal indokolta, hogy az UEFA-versenyek miatt bővíteni kellett a versenynaptárat, hiszen a következő idénytől például a Bajnokok Ligája lebonyolítása is jelentősen megváltozik.

Tudatták, hogy az FA-kupa döntője a Premier League-idény utolsó előtti hétvégéjén lesz szombaton, aznap és az azt megelőző pénteken pedig nem rendeznek mérkőzést az angol élvonalban.

 

 

Legfrissebb hírek

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
12 órája

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10

Lampard megkönnyebbülhet, megvan a Coventry első győzelme a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.19. 20:34

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00