11 hónap és több ezer kilométer után végre megérkezett kedvenc csapata meccsére a mongol szurkoló

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.23. 14:10
Ocsirváni Batbold végre eljutott kedvenc csapata meccsére (Fotó: Wazza Bikepacking /MGL to Manchester/Facebook)
Csaknem 11 hónapnyi utazás után hétvégén végre láthatta kedvenc csapatát, az angol élvonalbeli Manchester Unitedet a 27 éves mongol labdarúgó, Ocsirváni Batbold, aki biciklivel indult útnak Ulánbátorból, hogy eljusson az MU meccsére.

A Mongol Kupa-győztes Ocsirváni Batbold amióta futballozik, a Manchester Unitedért rajong. 2023-ban pedig fejébe vette, hogy ha már nem játszhat kedvenc csapata mezében, akkor megvalósítja másik álmát és személyesen szerette volna látni az MU-t. A mongol labdarúgó azonban nem akármilyen vállalkozásra szánta el magát, s Mongólia fővárosából, Ulánbátorból biciklivel indult útnak, hogy megtegye a többezer kilométeres távolságot.

A januárban Magyarországon is tartózkodó, Felcsúton, a Puskás Akadémiánál néhány honfitársát is meglátogató Batbold útját akadályok is nehezítették, többször vízumproblémák miatt nem kellhetett át a határokon, ám már egy ideje közel állt a célhoz, amikor Franciaországból nem engedték át az Egyesült Királyságba hasonló okokból.

Labdarúgó NB I
2024.01.26. 19:24

NB I: a Puskás Akadémiához is ellátogatott a Manchesterbe bicikliző mongol futballista

„Nagy örömmel érkeztem ide, hiszen a valaha volt legjobb magyar labdarúgó, Puskás Ferenc nevét Mongóliában is ismerik.”

Batbold végül április elején érkezett meg Londonba, ahol már több mérkőzésre is kilátogatott, de hétvégén végre kedvenc csapatát, a Manchester Unitedet is láthatta a Wembleyben a másodosztályú Coventry elleni FA-kupa-elődöntőn, melyen a manchesteriek háromgólos előnyüket leadva tizenegyespárbaj után jutottak be a fináléba.

Ocsirváni Batbold egyébként közösségi oldalain vezetett naplót nem mindennapi kalandjáról, megpróbáltatásairól.

 

Legfrissebb hírek

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
18 órája

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
20 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.02.04. 23:41

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
2026.02.04. 18:28

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
2026.02.04. 08:31

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43
Ezek is érdekelhetik