Az Arsenal nyerte meg a kis híján tragédiába torkolló női Ligakupa-döntőt

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.31. 19:32
Nagy létszámú orvoscsapat látta el Maanumot (Fotó: Getty Images)
Nem sok hiányzott hozzá, hogy tragédiába forduljon az Arsenal–Chelsea női Ligakupa-döntő Wolverhamptonban: a gól nélküli álló meccs rendes játékidejének ráadásában az Arsenal norvég középpályása elájult a pályán, s végül hosszú percek ápolása után folytatódhatott a mérkőzés, amelyet a 116. percben esett góllal az Arsenal nyert meg.

 

Az angol női Ligakupa döntője vasárnap este sokáig úgy zajlott az Arsenal és a Chelsea csapatai között, ahogy egy futballmeccs szokott: a játékosok küzdöttek becsülettel, ám kevés igazi gólhelyzetet hozott a találkozó, és a második félidő végéhez közeledve egyértelművé vált, a csapatok inkább már a hosszabbításban döntenék el a trófea sorsát. A játékvezető hét perc hosszabbítást jelzett, ám annak az utolsó percében minden korábbi, pályán történt esemény azonnal zárójelbe került: a labdától távol, semleges helyzetben hirtelen elterült a földön mozdulatlanul az Arsenal norvég középpályása, Frida Maanum.

Az orvosi stáb azonnal a pályára futott, hogy az eszméletlenül heverő játékos ellátását megkezdje, s végül hét perc ápolás után sikerült hordágyra tenni, s levinni a pályáról, a két csapat pedig a mérkőzés folytatása mellett döntött. Még zajlott a pályán az ápolás, amikor mindkét klub a hivatalos Twitter-csatornáján kivánt jobbulást Maanumnak, s mire a hosszabbítás elkezdődött, a BBC már közölte is, hogy Maanum állapota stabil, néhány perccel később pedig az Arsenal is bejelentette, hogy játékosa eszméleténél van, állapota stabil és beszél.

Arról egyelőre nem számoltak be, hogy a 24 éves Maanum miért ájulhatott el, ám annak a mérkőzés résztvevői egy emberként örülhettek, hogy a jelek szerint a norvég komoly következmények nélkül megúszta az esetet. Ráadásul még a végén kupagyőzelemnek is örülhetett, a találkozó 116. percében ugyanis Stina Blackstenius góljával megszerezte a vezetést és mint röviddel később kiderült, ezzel a meccset is megnyerte, címvédőként ismét, a klub történelme során hetedik alkalommal hódította le a kupát.

ANGOL NŐI LIGAKUPA
DÖNTŐ
Arsenal–Chelsea 1–0 (Blackstenius 116.)

 

Legfrissebb hírek

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Kerkez: Megtiszteltetés és kiváltság, hogy a Liverpoolhoz igazolhattam

Angol labdarúgás
2025.06.26. 17:16

Itt vannak Kerkez Milos első liverpooli képei – galéria

Angol labdarúgás
2025.06.26. 16:13

A Sky Sports szakírója szerint Kerkez lehet a Liverpool új Robertsonja – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.06.26. 15:41

Hivatalos: Kerkez Milos a Liverpool játékosa

Angol labdarúgás
2025.06.26. 13:00

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34
Ezek is érdekelhetik