Pochettino: Szeretnék bocsánatot kérni a szurkolóinktól

BALÁZS DÁVIDBALÁZS DÁVID
Vágólapra másolva!
2024.02.05. 11:02
Vereségével a Chelsea ismét a tabella alsó felében található (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Chelsea otthon 4–2-re kikapott a Wolverhampton Wandererstől az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 23. fordulójának vasárnapi játéknapján. A mérkőzés után Fabrizio Romano idézte a Chelsea menedzserét, Mauricio Pochettinót.

„Szeretnék bocsánatot kérni a szurkolóinktól. Nehéz nap volt ez mindenkinek… A játékosoknak, nekünk és a szurkolóknak isfogalmazott Mauricio Pochettino.Elkövettünk néhány olyan hibát, amelyet nem engedhetsz meg magadnak a Premier League-ben. Most mindannyian nagyon csalódottak vagyunk, de együtt a végsőkig kell küzdenünk.”

Az 51 éves szakember hozzátette, hogy jelenleg nem úgy teljesítenek, mint ahogy az ettől a klubtól elvárható lenne.

„Nem vagyunk elég jók (nemcsak a játékosok). Ez az igazság. Én sem” – mondta, majd megjegyezte, hogy a klubnál emiatt most senki nem érezheti magát biztonságban.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez a Chelsea?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
Chelsea–Wolverhampton Wanderers 2–4 (Palmer 19., T. Silva 86., ill. Matheus Cunha 22., 63., 82. – a harmadikat 11-esből, Disasi 43. – öngól)

  1. Liverpool23156252–22+30 51 
  2. Arsenal23154447–22+25 49 
  3. Manchester City21144351–24+27 46 
  4. Aston Villa23144549–30+19 46 
  5. Tottenham23135549–35+14 44 
  6. Manchester United23122931–32  –1 38 
  7. West Ham23106736–36    0 36 
  8. Brighton2398642–38  +4 35 
  9. Newcastle231031048–37+11 33 
10. Wolverhampton2395937–37    0 32 
11. Chelsea23941038–39  –1 31 
12. Bournemouth2276930–41–11 27 
13. Fulham23751130–38  –8 26 
14. Crystal Palace23661126–40–14 24 
15. Brentford21641131–36  –5 22 
16. Nottingham Forest23561228–41–13 21 
17. Luton Town22551232–42–10 20 
18. Everton23851026–30  –4 19 
19. Burnley23341624–47–23 13 
20. Sheffield United23241719–59–40 10 
Pontlevonások:  Everton 10 pont
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
6 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
9 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
11 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
14 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13
Ezek is érdekelhetik