Drámai végjáték: Elliott góljával a Pool legyőzte a Palace-t, s élre állt a PL-ben

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.12.09. 13:20
null
Elliott volt a Liverpool hőse a Palace ellen (Fotó: Getty Images)
A Liverpool 2–1-re legyőzte a Crystal Palace-t idegenben az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 16. fordulójában.

ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ
CRYSTAL PALACE–LIVERPOOL 1–2 (0–0)
London,
Selhurst Park. V: Madley.
CRYSTAL PALACE:
Johnstone (Matthews, 87.) – Clyne, Andersen, Guéhi, J. Ward – C. Richards, Lerma (Olise, 68.) – J. Ayew, W. Hughes (Ozoh, 90+5.), Schlupp (Ahamada, 84.) – O. Édouard (Mateta, a szünetben). Menedzser: Roy Hodgson.
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Quansah (Konaté, 57.), Van Dijk, Cimikasz – Szoboszlai (C. Jones, 74.), Endo (J. Gomez, a szünetben), Gravenberch (Gakpo, 57.) – Szalah, Núnez (Elliott, 74.), L. Díaz. Menedzser: Jürgen Klopp.
Gólszerző: Mateta (57. – tizenegyesből), ill. Szalah (76.), Elliott (90+1.)
Kiállítva: J. Ayew (75.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Igencsak álmosan kezdett a Liverpool Londonban a Crystal Palace vendégeként, az első húsz percben komoly helyzetet nem is jegyezhettünk fel. Az első igazán veszélyes lehetőséget a hazaiak dolgozták ki, a 27. percben Jordan Ayew robogott el a jobb oldalon, majd a tizenhatoshoz érve középre adott. A beadás után kapásból lőtt Lerma, de Alisson elképesztő mozdulattal a jobb kapufára tolta a labdát.

Két perccel később a szívükhöz kaptak a liverpooli drukkerek, Andrew Madley bíró ugyanis tizenegyest ítélt a Palace javára – Hughes szerzett labdát közel a Liverpool tizenhatosához, majd passza után Van Dijk szabálytalanul állította meg a ziccerbe kerülő Ayew-t. A VAR – ekkor még – megmentette a vendégeket, a visszanézés során ugyanis kiderült, hogy Hughes a labdaszerzés során szabálytalankodott Endóval szemben.

Szűk fél órával később már nem volt ilyen szerencséje Jürgen Klopp csapatának – az 55. percben a bíró megállította a játékot, majd kiszaladt, hogy visszanézzen egy néhány perccel korábbi esetet. A visszajátszásból jól kivehető volt, hogy Quansah eltalálta Jean-Philippe Mateta lábát az ötös sarkánál, ezért tizenegyest kapott a Crystal Palace. A büntetőhöz a sértett Mateta állt oda, s higgadtan gurított a kapu közepébe. 1–0

A vendégek látványosan szenvedtek, de a 75. percben felcsillant a reménysugár: Ayew egy buta szabálytalanságot követett el a félpályánál, hátulról akasztotta Elliottot, amiért a bíró felmutatta neki a második sárga lapot is.

Egy perc sem kellett a Liverpoolnak a kiállítás után, máris jött az egyenlítés – Gakpo lágy ívelése után nem tudták kivágni a labdát a hazaiak, majd Jones készített le Mohamed Szalahnak, aki állítás nélkül lőtt a kapuba. 1–1

Ez volt az egyiptomi támadó 200. gólja a Liverpoolban, s a 150. találata a Premier League-ben.

Az igazi dráma a hosszabbításban jött, amikor is Harvey Elliott indult meg a jobbösszekötő helyéről, majd nagyjából tizennyolc méterről bődületes erővel lőtt a kapu bal oldalába. 1–2

A tízperces hosszabbítás során a Liverpool megtartotta az előnyét, 2–1-re nyert, s átvette a vezetést a Premier League tabelláján.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 16 11 4 1 36–15 +21 37
2. Arsenal 15 11 3 1 33–14 +19 36
3. Aston Villa 15 10 2 3 34–20 +14 32
4. Manchester City 15 9 3 3 36–17 +19 30
5. Tottenham 15 8 3 4 29–22 +7 27
6. Manchester United 15 9 6 18–18 0 27
7. Newcastle 15 8 2 5 32–17 +15 26
8. Brighton & Hove Albion 15 7 4 4 32–27 +5 25
9. West Ham 15 7 3 5 26–25 +1 24
10. Chelsea 15 5 4 6 26–24 +2 19
11. Brentford 15 5 4 6 23–21 +2 19
12. Fulham 15 5 3 7 21–26 –5 18
13. Wolverhampton 15 5 3 7 20–25 –5 18
14. Crystal Palace 16 4 4 8 15–23 –8 16
15. Bournemouth 15 4 4 7 18–30 –12 16
16. Nottingham Forest 15 3 4 8 16–27 –11 13
17. Everton* 15 6 2 7 18–20 –2 10
18. Luton Town 15 2 3 10 16–30 –14 9
19. Burnley 15 2 1 12 15–33 –18 7
20. Sheffield United 15 1 2 12 11–41 –30 5
*Pontlevonás: Everton 10 pont

TOVÁBBI PROGRAM

KÉSŐBB
16.00:
Brighton–Burnley (Tv: Match4)
16.00: Manchester United–Bournemouth (Tv: Spíler1)
16.00: Sheffield United–Brentford
16.00: Wolverhampton–Nottingham
18.30: Aston Villa–Arsenal (Tv: Spíler1)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.00:
Everton–Chelsea (Tv: Spíler1)
15.00: Fulham–West Ham United
15.00: Luton–Manchester City (Tv: Match4)
17.30: Tottenham–Newcastle United (Tv: Spíler1)

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+12. perc: ITT A VÉGE, NYERT A LIVERPOOL!

90+12. perc: Ahamada is besárgult még a végére.

90+10. perc: ALISSON MEGMENTI A LIVERPOOLT! Egy szabadrúgás után Andersen maradt teljesen üresen a hosszún, a védő fejese után a brazil kapus a jobb alsóból szedte ki bravúrral a labdát.

90+8. perc: Andersen, Gomez és Díaz is egy-egy sárga lapot kapott.

90+5. perc: Ozoh váltotta Hughest.

90+4. perc: LESGÓL! Luis Díaz emelt a kapuba a kirohanó Matthews fölött, de a kolumbiai korán örült, a partjelző ugyanis lest intett.

90+1. perc: VEZET A LIVERPOOL! Harvey Elliott indult meg a jobbösszekötő helyéről, majd nagyjából tizennyolc méterről bődületes erővel lőtt a kapu bal oldalába. 1–2

90. perc: tíz perc a ráadás.

87. perc: újabb dráma hazai oldalon – Johnstone kapus megsérült, s nem tudja folytatni a játékot. A helyén a debütáló Matthews áll majd a kapuban.

84. perc: Ahamada váltotta Schluppot.

76. perc: KIEGYENLÍT A LIVERPOOL! Gakpo lágy ívelése után nem tudták kivágni a labdát a hazaiak, majd Jones készített le Szalahnak, aki állítás nélkül lőtt a kapuba – ez volt az egyiptomi támadó 200. gólja a Liverpoolban, s a 150. találata a Premier League-ben.

75. perc: PIROS LAP! Ayew egy buta szabálytalanságot követett el a félpályánál, hátulról akasztotta Elliottot, amiért a bíró felmutatta neki a második sárga lapot is.

74. perc: Jones és Elliott állt be, Szoboszlai és Núnez jött le.

71. perc: újabb sárga a hazaiaknál, most Richards volt túlságosan erőszakos.

68. perc: Lerma kisebb sérülést szedett össze, nem is tudja folytatni. A helyén Olise folytatja a Palace-ban.

64. perc: Ayew után Lerma is besárgult a szabálytalansága után.

61. perc: Schlupp lőtt nagyjából tizennyolc méterről szembe a kapuval, a próbálkozás után a labda Alisson kezei között akadt el.

60. perc: Ayew kapott ezúttal sárga lapot.

57. perc: Gakpo váltotta Gravenberchet, Konaté pedig Quansah-t.

57. perc: VEZET A CRYSTAL PALACE! A tizenegyeshez Mateta állt oda, s higgadtan lőtt a kapu közepébe.

55. perc: HOPPÁ, A VAR KIHÍVTA MADLEYT, BÜNTETŐ A PALACE-NAK! A bíró megállította a játékot, majd kiszaladt, hogy visszanézzen egy néhány perccel korábbi esetet. Az 53. percben Quansah eltalálta Mateta lábát az ötös sarkánál, ezért kapott tizenegyest a Crystal Palace.

52. perc: újabb veszélyes ellentámadás a hazaiaktól, Clyne indította Lermát, aki estében, ballal tett volna középre. A visszafutó Alexander-Arnoldnak kellett menteni Mateta elől.

48. perc: Díaz húzott befelé a tizenhatos csücskétől, majd erőből lőtt kapura. A lövés pontatlanra sikerült, de úgy lett veszélyes, hogy Núnez belecsúsztatott – Johnstone csak állt, de a labda így is elsuhant a bal kapufa mellett.

46. perc: csere mindkét oldalon – Mateta váltotta a sérült Édouard-t a Palace-ban, a Poolnál Gomez állt be Endo helyére.

46. perc: jöhet a folytatás.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+5. perc: itt a vége az első félidőnek.

45+1. perc: Alexander-Arnold visszapasszából Szalah lőtt állítás nélkül, de Richardsban elakadt a labda. A lepattanóból Szoboszlai kísérletezett, de ebbe meg Hughes vetette bele magát. A szögletből már nem tudott veszélyt kialakítani a vendégcsapat.

45. perc: öt perc a hosszabbítás.

37. perc: Ward vágta fel Díazt, a jutalma egy sárga lap.

36. perc: a csatár a saját lábán hagyta el a pályát, a mérkőzés folytatódhat.

34. perc: Édouard sérült meg, ápolni kell.

31. perc: KÖZBESZÓLT A VAR! A tizenegyes elvégzése előtt kihívták Andrew Madleyt, aki a visszanézés során megállapította, hogy Hughes szabálytalanul szerezte meg a labdát Endótól – nincs tizenegyes!

29. perc: TIZENEGYEST KAP A PALACE! Hughes szerzett labdát közel a Liverpool tizenhatosához, majd passza után Van Dijk szabálytalanul állította meg a ziccerbe kerülő Ayew-t – büntetőhöz készülhetnek a hazaiak.

27. perc: ALISSON BRAVÚRJA! Jordan Ayew robogott el a jobb oldalon, majd a tizenhatoshoz érve középre adott. A beadás után kapásból lőtt Lerma, de Alisson elképesztő mozdulattal a jobb kapufára tolta a labdát.

23. perc: a hazaiak ismét szögletből veszélyeztettek volna, de Van Dijk volt a levegő ura a tizenhatoson belül.

15. perc: Alexander-Arnold megpattanó beadása veszélyesen kanyarodott középre, de Ward szépen mentett.

12. perc: Hughes szöglete után kezezést reklamáltak a hazaiak, a bíró sípja azonban néma maradt. A gyors kontra végén Szalah Núnezt kereste volna, de jobblábas beadását Johnstone kapus lehúzta.

12. perc: Schlupp beadását blokkolta Alexander-Arnold, szöglettel jöhet a Palace.

10. perc: ismét Cimikasz került lövőhelyzetbe, ezúttal a tizenhatos sarkáról próbálkozott. A lövésébe beleléptek, így nem alakult ki komoly veszély a Palace kapuja előtt.

3. perc: megvan a meccs első lövése – Cimikasz próbálkozott messziről, de a balhátvéd nem találta el a kaput.

1. perc: elindult a mérkőzés.

Jürgen Klopp (Fotó: Getty Images)
Jürgen Klopp (Fotó: Getty Images)

 

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Mint arról már beszámoltunk, Szoboszlai Dominik góljával a Liverpool 2–0-s győzelmet aratott a Sheffield United elleni Premier League-meccsen. A mérkőzés után a magyar válogatott csapatkapitánya beszélt a találatáról és arról, hogy milyen érzés a bajnoki címért folyó harcban részt venni.

 

„A vasárnapi meccsünk nem sikerült a legjobban, de a Premier League-ben nincs könnyű meccs – mondta Szoboszlai a mérkőzés után. – A három pontért jöttünk ide, ami megvan.”

Virgil van Dijk vezetést jelentő góljáról a magyar középpályás kijelentette, lehet, hogy kívülről könnyűnek látszott, de társa minden meccsen keményen megdolgozik azért, hogy ilyen helyzetekbe kerüljön és reméli, sok gólt szerez még az idényben.

A saját, hosszabbításban szerzett góljával kapcsolatban Szoboszlai legfőképp Darwin Núnez gólpasszát emelte ki.

„Innen is köszönöm neki. Mondjuk előbb is leadhatta volna, de sebaj. Visszaszerezte az elvesztett labdáját és odaadta nekem, én pedig meg már csak csináltam, amit kellett.”

A magyar válogatott csapatkapitánya végül arról ejtett pár szót, hogy nagyon jó érzés a bajnoki címért harcolni, és reméli, hogy az idény végéig ez így is lesz.A Liverpoolt irányító Jürgen Klopp szerint Szoboszlainak nem jelent majd problémát az erőltetett menet, készen áll a csapatra váró téli meccsdömpingre.

„Ryan Gravenberch esetében nem vagyok biztos, hogy van ehhez fogható tapasztalata, de Szoboszlai Dominikot a válogatottban is számításba veszik, ahonnan visszatérve korábban a Bundesligában játszott, most pedig a Premier League-ben – nyilatkozta hivatalos sajtótájékoztatóján a Liverpool német menedzsere. – Ez pontosan az a ritmus, ami vár rá. Ugyanez a helyzet Endo Vataruval, ő körberepüli a világot, mielőtt a harmadik meccsét játszaná egymás után, ez nem probléma, a fiúk készen állnak. Ami a bajnoki versenyfutást illeti, nyilvánvalóan kissé szokatlan, hogy a Manchester City nem vezet tíz ponttal, de az Arsenal rendkívül jól teljesít, és mi sem végezzük rosszul a munkánkat. Az Aston Villa ugyancsak erős, lenyűgöző teljesítményt nyújtott az utóbbi meccseken, míg a Manchester Unitedet nem annyira követem – ahogy hallom, nem maradéktalanul boldogok a játékosok, de azért az élmezőnyben szerepelnek. A Newcastle és a Tottenham is ide tartozhatna, ha a legutóbbi mérkőzését megnyeri. Most a Crystal Palace elleni feladatot kell megoldanunk, száz százalékban arra összpontosítunk, szükségünk van a pontokra.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik