PL: Szoboszlai hibátlan Postecoglou ellen, Szalah megdöntheti Dalglish rekordját

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.30. 13:43
null
Szoboszlai Dominik nem kapott ki Ange Postecoglu csapatától, de Jürgen Kloppnak és a Liverpoolnak is jól megy a Tottenham ellen (Fotó: Getty Images)
A tabella negyedik helyén álló Tottenham Hotspur vendégeként vív rangadót az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójában szombaton 18.30-tól a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató, második helyezett Liverpool. A mérkőzést a „vörösök” 19 meccses veretlenségi sorozattal várják, de Szoboszlai Dominiknak is jó előjel, hogy eddigi két Ange Postecoglou ellen vívott meccsét is megnyerte.

 

Európa legjobb formában lévő csapata a Liverpool. Jürgen Kloppék tétmérkőzésen legutóbb április 1-jén, a Manchester Citytől kaptak ki, azóta 19 meccsükből 14-et nyertek meg, ötször pedig döntetlent játszottak – a bajnokságban pedig 17 meccse nem találtak legyőzőre a „vörösök”, ez pedig messze a leghosszabb sorozat, a második helyen épp a Tottenham és az Arsenal áll, melyek egyaránt hét meccs óta nem kaptak ki.

Nemcsak a Liverpool, hanem egyiptomi támadója, Mohamed Szalah is kirobbanó formában van, hiszen a 31 éves támadó épp a Tottenham elleni áprilisi meccsen kezdte el sorozatát, azóta pedig mind a 13 tétmérkőzésen, melyen pályára lépett, gólból vette ki a részét (kilenc gól, kilenc gólpassz), ráadásul Szalahnak a Tottenham ellen különösen jól megy, hiszen már nyolcszor volt eredményes az észak-londoniak ellen, s ha most is betalál, megdönti Roger Hunt, Sir Kenny Dalglish és Ian Rush rekordját, akik ugyancsak nyolc gólt szereztek a Hotspur ellen – olvasható a liverpoolfc.com-on.

Szalah mellett a Mersey-partiaknál Darwin Núnez is remekel, az ő kettősük átlagosan 29 percenként teremt helyzetet, s ez messze a legjobb arány a PL új idényében.

A Liverpool legutóbbi négy mérkőzését egyaránt 3–1-re nyerte meg, ha most is hasonló eredmény születik, akkor a klub történetében másodszor fordul elő olyan, hogy egymás után öt győzelmének is ugyanaz a végeredménye – 1974 februárja és márciusa között a Mersey-partiak egymás után ötször nyertek 1–0-ra.

Jürgen Klopp csapata bár nem kezdi jól a meccseket, ebben az idényben a 42. perc után nem kapott gólt, szerzett góljainak harmadát (21-ből hetet) pedig a 76. perc után ért el.

A Liverpool és a Tottenham összecsapásain 182 gól született, ennél több a „vörösök” párharcaiban csak az Arsenal ellen volt, 184.

Jürgen Kloppnak a mostani lesz a 19. meccse a Tottenham ellen, az eddigiekből 11-et nyert meg, hatszor döntetlent játszott, és csupán egyszer kapott ki. A német menedzsernél jobb a mérlege Szoboszlai Dominiknak Ange Postecoglou ellen, ugyanis a magyar középpályás még lipcsei színekben kétszer csapott össze az ausztrál szakember előző klubjával, a skót Celtickel, melyet mindkét alkalommal legyőztek.

A Tottenham abban bízhat, hogy támadói kiváló teljesítménnyel nyitották az idényt, ugyanis Postecoglu irányításával első hat tétmérkőzésükön egyaránt legalább két gólt szereztek, ha ezt a Liverpool ellen is folytatják, akkor az ausztrál lesz a PL történetének második olyan menedzsere, akinek csapata az első hét meccsen legalább kétszer veszi be az ellenfelek kapuját (ilyenre csak Craig Shakespeare volt képes 2017-ben a Leicesterrel).

Az sem a londoniak mellett szól, hogy legutóbbi 11 Liverpool elleni bajnokijukon nem tudtak nyerni (három döntetlen, nyolc vereség), ráadásul legutóbbi 21 egymás elleni meccsükből is csak egyet nyertek meg a fővárosiak – ebben a kategóriában a Tottenham három másik csapattal kapcsolatban is rossz helyzetben van, hiszen a Chelsea-t 1992 decembere és 2006 márciusa közötti 28 meccsen, a Manchester Unitedet 2001 szeptembere és 2012 márciusa közötti 22 találkozón, az Arsenalt pedig 2000 márciusa és 2009 októbere közti 20 meccsen nem tudta legyőzni.

Az Opta gyűjtése szerint csak a Chelsea lőtt több gólt a Tottenham ellen – 110-et –, mint a Liverpool (109).

A „vörösök” és a „sarkantyúsok” meccsein pedig jellemzően sok gól van, Jürgen Klopp 2015 októberi bemutatkozása mondjuk épp 0–0 lett, de 2.94-es a párharc gólátlaga.

Az is a Tottenham mellett szólhat, hogy jól megy a csapatnak hazai pályán: legutóbbi 11 pályaválasztóként lejátszott meccséből nyolcat nyert meg.

Az Opta előrejelzése 43.9 százalékot ad liverpooli sikerre és 29.2 százalékot a Hotspur-győzelemre (döntetlen 26.9 százalék).

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
Szeptember 30., szombat
13.30:
Aston Villa–Brighton (Tv: Spíler1)
16.00: Bournemouth–Arsenal (Tv: Match4)
16.00: Everton–Luton
16.00: Manchester United–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
16.00: Newcastle United–Burnley
16.00: West Ham United–Sheffield United
16.00: Wolverhampton–Manchester City
18.30: Tottenham Hotspur–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Október 1., vasárnap
15.00: Nottingham Forest–Brentford (Tv: Match4)
Október 2., hétfő
21.00:
Fulham–Chelsea (Tv: Match4)

 

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 6 6 16–3 +13 18
2. Liverpool 6 5 1 15–5 +10 16
3. Brighton & Hove Albion 6 5 1 18–8 +10 15
4. Tottenham 6 4 2 15–7 +8 14
5. Arsenal 6 4 2 11–6 +5 14
6. Aston Villa 6 4 2 12–10 +2 12
7. West Ham 6 3 1 2 11–10 +1 10
8. Newcastle 6 3 3 16–7 +9 9
9. Manchester United 6 3 3 7–10 –3 9
10. Crystal Palace 6 2 2 2 6–7 –1 8
11. Fulham 6 2 2 2 5–10 –5 8
12. Nottingham Forest 6 2 1 3 7–9 –2 7
13. Brentford 6 1 3 2 9–9 0 6
14. Chelsea 6 1 2 3 5–6 –1 5
15. Everton 6 1 1 4 5–10 –5 4
16. Wolverhampton 6 1 1 4 6–12 –6 4
17. Bournemouth 6 3 3 5–11 –6 3
18. Luton Town 5 1 4 3–11 –8 1
19. Burnley 5 1 4 4–13 –9 1
20. Sheffield United 6 1 5 5–17 –12 1

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik