PL: újabb védekező középpályást igazolt a Chelsea – hivatalos

M. B.M. B.
2023.08.18. 11:27
null
Roméo Lavia a Chelsea-t választotta (Fotó: Twitter/@ChelseaFC)
Tovább zajlik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) érdekelt Chelsea nyári „nagybevásárlása”, ezúttal a második vonalban kiesett Southampton belga szűrőjét, Roméo Laviát szerződtette az idén is Krőzusként költekező londoni klub. A Chelsea hivatalos honlapján olvasható bejelentés szerint a 19 éves labdarúgó hétéves szerződést írt alá.

Az Anderlecht, illetve a Manchester City utánpótlásában nevelkedő játékost 2022 nyarán szerezték meg az akkor még élvonalbeli „szentek” 12.3 millió euróért. Az előző idényben 35 tétmeccsen jutott szóhoz, melyeken egy gól, valamint ugyanannyi gólpassz volt a mérlege.

A 19 éves, egyszeres belga válogatott védekező középpályás – akit a Liverpool is szeretett volna megszerezni, sőt egy adott ponton meg is egyezett a Southamptonnal – az átigazolások kapcsán jól értesült Fabrizio Romano szerint 58 millió fontjába (kb. 26 milliárd forint) került a Chelsea-nek, amely csupán napokkal ezelőtt szerződtette ugyanerre a posztra Moisés Caicedót.

 


 

Legfrissebb hírek

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31
Ezek is érdekelhetik