PL: Feladni? Ez nem szerepel a szótárunkban! – Szoboszlai Dominik

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.08.28. 09:18
null
Szoboszlai Dominik szerint Darwin Núnez a legjobb kilencese (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpool tíz emberrel fordított a Newcastle United otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) harmadik fordulójában. A mérkőzést követően a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a közösségi médiában elmondta: sosem adják fel.

A Liverpool a Newcastle United otthonában lépett pályára a Premier League harmadik fordulójában. Anthony Gordon a 25. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak, majd három perccel később Virgil van Dijk kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a liverpooliak. Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere a mérkőzést követően vitatta a piros lap jogosságát, azonban a vendégek nem adták fel, és a csereként beálló Darwin Núnez duplájával fordítottak.

Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést, csapatából neki volt a legtöbb sikeres csele (6). A magyar válogatott középpályása az Instagram-oldalán emlékezett meg a drámai fordításról: „Feladni? Ez nem szerepel a szótárunkban! Szép munka, srácok!” – írta Szoboszlai.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Newcastle United–Liverpool 1–2 (1–0)
Newcastle
, St James' Park,52 214néző.Vezette:Brooks
Newcastle:
Pope – Trippier, Schär, Botman (Targett, 87.), Burn – Tonali (Longstaff, 72.), Bruno Guimaraes, Joelinton (Elliot Anderson, 82.) – Almirón, Isak (C. Wilson, 72.), Gordon (Barnes, 72.).Menedzser:Eddie Howe
Liverpool:Alisson – Alexander-Arnold, Van Dijk, Matip (Darwin Núnez, 77.), Robertson – Szoboszlai, Mac Allister (Quansah, 77.),Endo (Elliott, 58.) – Szalah, Gakpo (Diogo Jota, 58.), Luis Díaz (Joe Gomez, 33.).Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:Gordon (25.), ill. Darwin Núnez (81., 90+3.)
Kiállítva:
Van Dijk (28.)

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44
Ezek is érdekelhetik