Liverpool: a világbajnok középpályástól elkérték a mezét, de inkább megtartotta

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.30. 11:36
null
Alexis Mac Allister (középen) Alisson Beckerrel és Darwin Núnezzel (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a nyári átigazolási időszakban jelentősen átalakul az angol élvonalbeli Liverpool középpályája, hiszen öten is távoztak onnan. A német RB Leipzigtől magyar átigazolási rekordot jelentő 70 millió euróért megszerzett Szoboszlai Dominik mellett az Argentínával a katari világbajnokságot megnyerő Alexis Mac Allister érkezett Jürgen Kloppékhoz, aki a klub honlapjának többek között beilleszkedéséről is beszélt.

 

Alaposan felfordult az angol élvonal legutóbbi idényét ötödik helyen záró, így Európa-liga-induló Liverpool középpályája, hiszen az évad végén ingyen távozott James Milner (Brighton), Naby Keita (Werder Bremen) és Alex Oxlade-Chamberlain (szabadon igazolható), míg a 12 év után távozó csapatkapitány, Jordan Henderson a klublegenda, Steven Gerrard által irányított szaúdi Al-Ettifakhoz szerződött.

Bár még nem zárult le a transzfer, minden valószínűség szerint a brazil védekező középpályás, Fabinho is elhagyja a Mersey-partiakat, s a többek között az aranylabdás Karim Benzemát és N’Golo Kantét is megszerző Al-Ittihadnál folytatja karrierjét. A 29 éves játékos már el sem utazott a csapattal annak szingapúri túrájára.

A Liverpool Szoboszlai Dominik előtt a Brightontól szerezte meg az argentin Alexis Mac Allistert, aki a klub honlapjának adott interjút az első hetekről.

A 24 éves középpályás a német másodosztályú Karlsruher SC ellen mutatkozott be a Liverpoolban, a felkészülési mérkőzés után az egyik szurkoló elkérte a mezét, de nem adta oda.

„Az első meccsünket játszottuk Németországban és egy srác elkérte a mezemet, de azt mondtam neki: »Sajnálom, de nem adhatom oda, mert ez az első, ezért odaadtam neki a rövidnadrágomat«” – mesélte Mac Allister, megjegyezve, tudja, hogy a Karlsruhe elleni nem volt tétmeccs, de az volt az első Liverpool-meze, ezért megtartotta.

Az argentin már kapott is néhány becenevet a társaktól, Jürgen Klopp például a klub korábbi játékosa, Gary McAllister után elnevezte Garynek, de ez nem maradt rajta.

„Sajnálom, Gary. Nincs vele semmi bajom, de jobban szeretem, ha Maccának szólítanak” – mondta, kitérve rá, tudja, hogy az Egyesült Királyságban gyakran hívják így a Mac/Mc nevű embereket, de neki kifejezetten tetszik.

Az argentin elmondta, elsősorban a spanyol ajkú csapattársaival (Darwin Núnez, Alisson Becker, Diogo Jota, Luis Díaz, Adrián) került közelebbi kapcsolatba, köszönhetően a Dél-Amerikában népszerű gyógynövényitalnak, a maté teának.

„Megpróbáltuk rávenni Luchót (Luis Díaz), de nem szereti. Reggelizhetsz vagy csinálhatsz bármi mást, de amikor a maté ott van, az egy kapcsolatot jelent a másik személlyel. Számunkra ez egy rutin. Talán az elején nem finom, de én szeretem” – mondta Mac Allister.

„A pályán kívül csendes srác vagyok, szóval talán nem vagyok olyan vezér, akiről mindig beszélnek, de amikor a pályán vagyok, természetesen mindig próbálom a legjobbamat nyújtani” – mutatta be magát az argentin.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
9 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
Tegnap, 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik