PL: immár hivatalos, Kai Havertz az Arsenalban folytatja!

CS. M.CS. M.
2023.06.28. 21:15
null
Kai Havertz Londonon belül váltott (Fotó: Arsenal)
Délelőtt kiszivárgott a bejelentővideó, estére hivatalossá vált: a német válogatott Kai Havertz a Premier League-ben szereplő Arsenalnál folytatja pályafutását.

 

Egybehangzó sajtóhírek szerint a Chelsea 75 millió eurót kért a német válogatott támadóért, akit Mikel Arteta minden bizonnyal nyolcas poszton játszat majd Gabriel Jesus mögött, Martin Ödegaard mellett és a hamarosan szintén aláíró Declan Rice előtt...

„Nagyon büszke vagyok, hogy csatlakozhatok ehhez a hihetetlen klubhoz. Ennek a klubnak nagy történelme van, és remélem, hogy együtt is nagy dolgokat tudunk elérni” – mondta a bejelentővideóban Kai Havertz.

„Szerintem a Bajnokok Ligája különleges sorozat, úgy gondolom, minden futballista szeretne ott játszani. Szerencsém volt, hogy 2021-ben megnyertem a trófeát, és számomra ez a legjobb érzés, amit valaha éreztem” – mondta a német támadó.

A 24 éves 37-szeres válogatott középpályás a Bayer Leverkusenben mutatkozott be a felnőttek között még 2016-ban, majd négy évvel később, 2020-ban 80 millió euróért igazolta át a Chelsea, melynek színeiben 139 mérkőzésen 32 gólig és 15 gólpasszig jutott, s a Bajnokok Ligája mellett az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is megnyerte vele.

 

Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
6 órája

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
2026.03.19. 09:55

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41
Ezek is érdekelhetik