Liverpool: ha már védenie úgysem kell, kigyúrta magát az antihős – kép

Cs. B.Cs. B.
2022.04.11. 16:42
Ki ne emlékezne a Liverpool kapusára, Loris Kariusra, aki a Real Madrid nagy örömére két kapitális hibát is összehozott a 2018-as Bajnokok Ligája döntőjében? Azóta kölcsönjátékosként szerepelt a Besiktasnál és az Union Berlinnél, de egyik helyen sem váltotta meg a világot, így tavaly nyáron visszatért a liverpooliakhoz. Jürgen Klopp menedzser érthető módon nem számol vele, negyedik számú kapusként pedig tengernyi szabadidő szakadt rá, amit az AS által közölt képek alapján a kondizással tölt. Kép!

Valószínűleg sohasem felejti el a német kapus 2018. május 5-ét, amikor a Bajnokok Ligája döntőjében előbb egyenesen Karim Benzema lábára dobott ki egy labdát, majd Gareth Bale távoli lövésénél is hibázott. A walesi ráadásul nagyszerű ollózós gólt is szerzett a döntőben, amelyet a Liverpool 3–1-re elveszített.

Karius tétmérkőzésen legutóbb tavaly januárban, az Union Berlin színeiben szerepelt.

A 28 éves kapusnak idén nyáron lejár a szerződése Liverpoolban, így új csapatot kell keresnie, hacsak nem áll inkább testépítőnek.

Honfitársa, a korábbi német válogatott kapus, Tim Wiese tanácsokat is adhatna neki, hiszen 2014-es visszavonulása után kondizásra és pankrációra adta a fejét.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
18 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
20 órája

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
Tegnap, 9:10

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33