PL: márciusig nem számíthat legjobb góllövőjére a Leicester City

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.01.07. 18:00
null
Márciusig nem játszhat Vardy (Fotó: Getty Images)
Combhajlítóizom-sérülés miatt márciusig nem játszhat Jamie Vardy, a Premier League-ben szereplő Leicester City labdarúgócsapatának angol válogatott támadója.
A Premier League korábbi gólkirályának állapotáról Brendan Rodgers vezetőedző számolt be. A tréner pénteken elmondta, a mostani idényben 15 bajnokin 9 gólos Vardy múlt héten a Liverpool elleni összecsapáson sérült meg, és bár eleinte úgy volt, hogy januárban visszatérhet, de állapota súlyosabb a vártnál.

„Nyolc héttel számolunk, az azonban jó hír, hogy nem kell műteni” – nyilatkozta sajtótájékoztatóján a vezetőedző.

A védő Jonny Evans rosszabbul járt hasonló sérülésével, mert őt meg kellett operálni. Rá április előtt nem számíthat a Leicester City, amely 18 mérkőzésen szerzett 25 pontjával a 10. helyen áll a Premier League-ben.
Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
10 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
12 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
16 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
19 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
21 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik