Man. City: Guardiola nem tud róla, hogy Sterling távozna

Cs. B.Cs. B.
2021.10.15. 18:12
null
Guardiola nem tudott arról, hogy Raheem Sterling a kevés játéklehetőség miatt a klub elhagyását fontolgatja (Fotó: AFP)
Josep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője nem tudott arról, hogy Raheem Sterling a kevés játéklehetőség miatt a klub elhagyását fontolgatja – közölte az MTI.

 

A katalán tréner azt is hozzátette, hogy nem tud senkinek garanciát adni a csapatba kerülésre.

Sterling – akit 2023-ig szerződés köt az angol bajnokhoz – a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy kipróbálná magát külföldön, mert úgy érzi, már nem tartozik azok közé, akiket a vezetőedző favorizál.

Az esettel kapcsolatban a menedzser a pénteki sajtótájékoztatóján kiemelte: „Nem hiszem, hogy bárki is tudott volna erről a klubnál. Raheem a mi futballistánk, remélem, továbbra is a játékosunk marad, de nem tudom, hogy akar-e még itt játszani."

A katalán szakember hozzátette, szeretné, ha minden játékosa elégedett lenne és nagyon örülne annak, hogy velük lehet, de ha nem ez a helyzet, akkor mindenkinek a családja számára legmegfelelőbb döntést kell meghoznia.

„Játékos voltam, tudom, hogy mindegyik labdarúgó az összes mérkőzésen játszani szeretne, de senkinek nincs bebetonozott helye – fejtegette álláspontját, majd kiegészítette. – Nem kedvezek egyetlen játékosnak sem, mindenki egyenlő bánásmódban részesül függetlenül attól, hogy ide igazolt vagy a Manchester City akadémiáján nevelkedett."

Guardiola azzal zárta, hogy ha a csapatnak jól megy, akkor minden rendben van, ha viszont nem, akkor azért ő a felelős.

„Olyan döntéseket hozok, melyek a klubnak és nem egy adott játékosnak jók" – szögezte le.

A jamaicai születésű, 26 éves angol válogatott támadó a mostani bajnoki idényben a hétből csupán két mérkőzésen volt kezdő.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.09.26. 17:34

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.09.26. 11:44

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24