PL: C. Ronaldót szerződtette a Manchester United – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.08.27. 17:59
null
Cristiano Ronaldo három év után távozik a Juventustól és visszatér korábbi sikerei helyszínére (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Manchester United a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Juventustól az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót, aki korábban 2003 és 2009 között már futballozott az MU-ban.

Péntek reggel még úgy tűnt, hogy a Manchester Cityhez szerződhet a 36 éves portugál klasszis, de kiderült, hogy korábbi csapata, az MU is bejelentkezett érte, ezt követően pedig felgyorsultak az események.

A Premier League-címvédő City visszalépett az ügylettől, míg a Manchester United hivatalos ajánlatot tett a Juventus felé. A jelek szerint a felek pár óra alatt mindenben megállapodtak egymással, mert délután az MU már a hivatalos oldalán számolt be róla, hogy szerződtette a portugált.

Sajtóhírek szerint 2023 nyaráig szól majd a megállapodása manchesteriekkel, akik első körben 15 millió eurót fizetnek érte a Juventusnak, de ez bónuszokkal együtt 23 millió euróra nőhet.

Cristiano Ronaldo korábban 2003 és 2009 között légióskodott Manchester „vörös” felén, ahonnan 94 millió euró ellenében távozott a Real Madridhoz. Az MU-ban 292 tétmeccsen lépett pályára, melyeken 118 gólt szerzett és 69 gólpasszt adott. Háromszor lett Premier League-győztes, egy alkalommal pedig a Bajnokok Ligáját is megnyerte a klubbal. 2008-ban kiérdemelte az Aranylabdát az MU színeiben.

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
15 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14
Ezek is érdekelhetik