PL: közel az egyezség, C. Ronaldo ismét az MU játékosa lehet – sajtóhír

CS. M.CS. M.
2021.08.27. 15:36
null
Cristiano Ronaldo 2009-ig játszott az MU-ban, ahol Bajnokok Ligáját nyert és aranylabdás is lett (Fotó: AFP)
A korábbi sajtóhírekre reagálva Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője megerősítette, hogy Cristiano Ronaldo jelezte távozási szándékát a klub felé. Az eddigiek alapján úgy tűnt, az ötszörös aranylabdás portugál klasszis útja a Manchester Cityhez vezet, de a Sky Italia átigazolási ügyekben jártas újságírója, Fabrizio Romano úgy értesült, a PL-címvédő letett az ügyletről, míg a Manchester United felvette a kapcsolatot Ronaldo ügynökével, Jorge Mendessel, és már a szerződés részletein dolgoznak.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Cristiano Ronaldo jelezte távozási szándékát klubja, a Serie A-ban szereplő Juventus felé, ügynöke pedig felvette a kapcsolatot a Premier League-címvédő Manchester Cityvel. Előbbit a torinóiak vezetőedzője, Massimiliano Allegri is megerősítette.

Cristiano odajött hozzám tegnap és elmondta, hogy távozni szeretne a klubtól, ez így van. Ezért nem edzett tegnap, és nem is lesz ott a következő ellenfél, az Empoli elleni keretben. Nem vagyok csalódott emiatt, ő hozott egy döntést, amit tiszteletben tartok. Ez az élet része” – nyilatkozta Allegri.

Ekkor még minden jel arra mutatott, hogy Ronaldo a Manchester City játékosa lehet, hiszen egybehangzó sajtóhírek szerint a portugál klasszis ügynöke, Jorge Mendes már napok óta tárgyal a PL-címvédő klubbal. A Juventus nagyjából 30 millió eurót szeretne kapni a 36 éves támadóért, hivatalos ajánlat ekkor azonban még nem érkezett a torinóiakhoz.

Allegri megszólalását követően a Manchester United – ahol Ronaldo 2003 és 2009 között futballozott – menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer érdekes nyilatkozatot tett a portugál klubváltása kapcsán.

Mindig is jó kapcsolatot ápoltunk Cristiano Ronaldóval, és ha elhagyja a Juventust, tudja, hogy mi itt vagyunk. Ő egy klublegenda, minden idők legjobbja, ha engem kérdeznek. Szerencsés voltam, hogy egy csapatban játszhattam vele. Meglátjuk, most mi történik majd” – fejezte be mondandóját sejtelmesen az MU trénere.

Ezt követően a Sky Italia újságírója, Fabrizio Romano arról számolt be, hogy Jorge Mendes, Ronaldo ügynöke csütörtök este óta kapcsolatban áll a Manchester United illetékeseivel és a lehetséges átigazolás részleteiről egyezkedik a vezetőséggel.

A legfrissebb fejlemények szerint a Manchester City kiszállt a versenyfutásból, míg a Manchester United hivatalos ajánlatot tett Ronaldóért a Juventusnak. Sajtóhírek szerint ez 25 millió euróról és további bónuszokról szól.

Cristiano Ronaldo korábban 2003 és 2009 között légióskodott Manchester „vörös” felén, ahonnan 94 millió euró ellenében távozott a Real Madridhoz. Az MU-ban 292 tétmeccsen lépett pályára, melyeken 118 gólt szerzett és 69 gólpasszt adott. Háromszor lett Premier League-győztes, egy alkalommal pedig a Bajnokok Ligáját is megnyerte a klubbal. 2008-ban aranylabdás lett az MU színeiben.

Egybehangzó sajtóinformációk szerint a 36 éves támadó 2023 nyaráig köthet szerződést korábbi klubjával.

 


 

 

Legfrissebb hírek

„Nem láttatok mostanában játszani?” – Cristiano Ronaldo úgy véli, tökéletes állapotban érkezett a világbajnokságra

Foci vb 2026
4 órája

Cristiano Ronaldo üzent a kételkedőinek

Foci vb 2026
6 órája

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Nuno Campos: Portugália elég erős a vb-győzelemhez

Foci vb 2026
2026.06.10. 06:28

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

Vb 2026: Neymar, Messi, Ronaldo, Modric és a többiek – az utolsó táncra készülő játékosok álomcsapata

Foci vb 2026
2026.06.05. 17:38
Ezek is érdekelhetik