MU: 12 millió eurót kereshet évente Varane – sajtóhír

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.04. 12:17
null
Raphaël Varane 2011 után távozhatna a Real Madridtól (Fotó: AFP)
Raphaël Varane, a Real Madrid francia válogatott védője a Premier League-ben folytathatja pályafutását – írta a madridi As.

 

A spanyol sportnapilap szerint a világbajnok játékos, akinek 2022 nyaráig szól a szerződése a királyi gárdánál, már meg is egyezett a Manchester Uniteddel, melynél évi 12 millió eurós (4.22 milliárd forintos) fizetés várja a következő öt évben.

A Real állítólag négy évre szóló ajánlatot tett Varane-nak, szezononként 7 millió eurós javadalmazással.

A középső védő 2011-ben került a madridi klubhoz a francia Lens-től. Az elmúlt évtizedben négyszeres győztes lett a Bajnokok Ligájában, háromszor nyerte meg a spanyol bajnokságot, valamint a spanyol Szuperkupát. A legutóbbi bajnoki idényben 31 mérkőzést játszott, és két gólt szerzett.

A Transfermarkt portál piaci értékét 70 millió euróra becsüli a 28 éves Varane-nak, aki szerepelt a francia válogatottban a részben budapesti rendezésű, még zajló Európa-bajnokságon is, ahol a nyolcaddöntőben búcsúzott: büntetőpárbajban Svájc együttese ejtette ki a világbajnok gárdát.

 


 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
11 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
11 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
13 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
17 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
20 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
23 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik