PL: „A valóság az, hogy a Pool az MU mögött végzett” – a legenda beszólt Kloppéknak

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.03. 11:36
null
Ferdinand szerint az MU jobb volt Klopp csapatánál (Fotó: AFP)
A Manchester United labdarúgócsapatának legendás védője, Rio Ferdinand úgy véli, a Liverpool hiába próbál kifogásokat keresni, a „vörös ördögök” egyszerűen jobbak voltak a 2020–2021-es Premier League-idényben – írja a Goal.


„Azt gondolom, a Manchester United elérte, amit akart a Premier League-ben”
– mondta Rio Ferdinand a Goalnak.

„Ha jól emlékszem, tavaly nagyjából 30 ponttal maradtunk le a Liverpooltól, most viszont hiába jönnek a kifogásaikkal, a kegyetlen valóság az, hogy mögöttünk végeztek a bajnokságban” – folytatta a korábbi védő.

„Egyértelműen fejlődtünk, a második legjobb csapat vagyunk jelenleg Angliában. Nem gondolom, hogy az MU teljesen készen van, de ha valaki a szezon előtt azt mondja, a második helyen zárunk majd, azonnal elfogadtuk volna” – tette hozzá Ferdinand.

Az angol szerint a Manchester United akkor fejlődne még igazán, ha vásárolna egy új belső védőt, viszont Harry Kane lehetséges szerződtetése is lázba hozná az összes MU-drukkerrel együtt.

A Premier League 2020–2021-es kiírását a Man. United városi riválisa, a Manchester City viszonylag simán megnyerte, hiszen Ole Gunnar Solskjaer együttese 12 ponttal végzett Guardioláék mögött. A „vörös ördögöket” pont a Liverpool követte a tabellán, Jürgen Klopp gárdája öt pontra volt az MU-tól.

A United Európában sem teljesített rosszul – igaz, a BL-csoportkörből kiesett –, az Európa-liga döntőjében azonban a Villarreal ellen tizenegyesekkel alulmaradt.

 

Legfrissebb hírek

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
4 órája

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
6 órája

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
9 órája

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
13 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 21:48

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:59

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51
Ezek is érdekelhetik