MU: 50 millió fontot ajánlottak a Real Madrid középhátvédjéért

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.20. 21:13
null
Raphaël Varane tíz év után távozhatna a Real Madridtól (Fotó: AFP)
Miközben a francia labdarúgó-válogatottal a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon játszik, a Manchester Unitedtől fajsúlyos ajánlat érkezett a Real Madridhoz a világbajnok Raphaël Varane-ért.

 

A 28 éves középhátvédet 50 millió fontért (20.7 milliárd forint) vinné az angol klub, ám a The Times úgy tudja, hogy a spanyol gárda vezetése 80 milliónál kevesebbért nem hajlandó megválni a francia játékostól.

Az El Confidencial spanyol napilap értesülése szerint Varane – aki 2011 óta futballozik a fővárosi együttesben és a szerződése jövő nyárig érvényes – a hét elején a távozás mellett döntött. Az újság azt írta, hogy a hátvéd visszatér Franciaországba, lehetséges új csapataként pedig a Paris Saint-Germaint jelölte meg. Korábban az angol sajtóban viszont az jelent meg, hogy a Manchester United lehet Varane következő állomáshelye.

A labdadarúgó, akinek piaci értékét 70 millió euróra (24.6 milliárd forintra) becsülik, eddig 77-szer szerepelt a válogatottban, és játszott a Puskás Arénában 1–1-re végződött szombati magyar-francia Európa-bajnoki csoportmérkőzésen is.

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
11 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
11 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
13 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
17 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
20 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
23 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik