Bristol City: koronavírus-gyanú, elmarad Nagy Ádámék meccse

T. D.T. D.
2021.01.01. 19:37
null
Nagy Ádámék biztosan nem lépnek pályára január 2-án (Fotó: Getty Images)
Elmarad a szombatra tervezett Brentford–Bristol City mérkőzés az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban – jelentette be a Nagy Ádámot is soraiban tudó klub. Az ok: koronavírus-fertőzés gyanúja.
Nagy Ádám: Marco Rossi bizalma sokat jelentett nekem

A Bristol City keretében pénteken többen is észlelték magukon a koronavírus által okozott betegség tüneteit, ám az év első napja munkaszüneti nap, így nincsenek nyitva a tesztelőközpontok, vagyis egyelőre várni kell a fertőzöttség bizonyítására.

Így nem lehetett garantálni, hogy nem lép pályára koronavírusos játékos, ezért a másodosztályú bajnokságot is irányító English Football League-gel és az ellenféllel való egyeztetés után elhalasztották a mérkőzést. A pótlás időpontjáról később születik döntés.

Azt nem közölte a klub, hogy kiknél jelentkeztek a tünetek, így egyelőre Nagy Ádám esetleges fertőzöttségéről sem tudni. A 44-szeres magyar válogatott középpályás az utóbbi időben rendre a kezdőcsapatban kapott szerepet, edzője is elégedetten nyilatkozott vele kapcsolatosan. A bristoli klub jelenleg a 10. helyen áll a 24 csapatos bajnokságban.

Szintén a Championshiphez kapcsolódó hír, hogy a Luton Town és a Queens Park Rangers mérkőzését is elhalasztották a lutoniak pozitív koronavírustesztjei miatt.


 

Legfrissebb hírek

A Pókember könnyfakasztó jelenetét felhasználva jelentette be új kapusát a Burnley

Angol labdarúgás
2026.08.06. 11:51

Nagy Ádám: Ez nem volt hollywoodi filmszerű

Európa-liga
2026.08.05. 23:44

Nagy Ádám a vezérszerepről, a kritikákról és az Európa-ligáról – videós interjú

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 18:47

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

Nagy Ádám ma már örül, hogy tizenkét évesen nem adta fel

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:58

A 10-es mez: „a 88-szoros válogatottat inkább fanyalgás fogadja…”

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 08:43

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

Nagy Ádám visszatért a Ferencvároshoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 12:02