PL: Arteta szerint nehéz feladat az Arsenal újjáépítése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.16. 09:19
null
Arteta szerint nehéz feladat az Arsenal újjáépítése (Fotó: AFP)
Mikel Arteta vezetőedző szerint nehéz feladat az Arsenal labdarúgócsapatának az újjáépítése.


A spanyol szakember – aki decemberben vette át a menesztett Unai Emery helyét – együttese szerdai, Liverpool felett aratott győzelmét (2–1) követően arról beszélt, hogy bár játéktudásban nagy a különbség a két gárda között, játékosai harciasságban felvették a harcot a bajnok riválissal.

Ez korábban nem mindig volt így, de ezúttal elhivatottságban és küzdésben egyenrangú partnerek voltunk– nyilatkozta Arteta, aki szerint nincs nagy varázslat abban, ahogy a Liverpool csapatot épített.

Minőségi játékosokat kell szerződtetni, és a mienknél bővebb keret kell ahhoz, hogy versenyben legyen egy csapat a bajnoki címért – adta meg a siker receptjét a spanyol edző.

Nehéz feladat lesz az újjáépítés, nagyon sok mindenben kell fejlődnünk– jelentette ki Arteta arra utalva, hogy a két együttes között még a szerdai Arsenal-győzelem ellenére is 40 pont a különbség a tabellán.

A Premier League-ben 9. helyen álló Arsenal szombaton a Manchester Cityvel találkozik az FA-kupa elődöntőjében.

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ
Arsenal–Liverpool 2–1(Lacazette 32., Nelson 44., ill. Mané 20.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool36303377–29+4893
2. Manchester City36243993–35+5875
3. Chelsea361961164–49+1563
4. Leicester City351781065–36+2959
5. Manchester United351611861–35+2659
6. Wolverhampton361414849–38+1156
7. Tottenham3615101157–46+1155
8. Sheffield United351412938–34 +454
9. Arsenal361314953–45 +853
10. Burnley361491341–48 –751
11. Everton351291441–52–1145
12. Southampton351361645–58–1345
13. Newcastle3611101537–55–1843
14. Crystal Palace351191530–45–1542
15. Brighton & Hove Albion358121536–52–1636
16. West Ham35971944–59–1534
17. Watford358101733–54–2134
18. AFC Bournemouth36872137–62–2531
19. Aston Villa35862138–65–2730
20. Norwich City36562526–68–4221
Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
16 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
18 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
22 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik