IFAB: hosszabb távon is maradhat az öt csere – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
2020.07.08. 10:14
null
Az IFAB ajánlást adhat ki az öt csere következő idényre vonatkozó használatára (Fotó: AFP)
A The Athletic beszámolója szerint a teljes 2020–2021-es idényre érvényben maradhat a koronavírus-helyzet miatt bevezetett, rendkívülinek szánt szabály, mely szerint a labdarúgócsapatok egy mérkőzésen öt játékost is cserélhetnek – igaz, továbbra is csak három játékmegszakítás mellett.

 

A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) azt fontolja, hogy a teljes 2020–2021-es évadra érvényben hagyja az öt csere lehetőségéről szóló szabályt. Pontosabban annak ajánlását, mivel a koronavírus-helyzetre való tekintettel hozott „könnyítés” alkalmazásáról eddig is a helyi szövetségek és ligák vezetői dönthettek.

A The Athletic emlékeztet rá, hogy Angliában korábban kifejezetten megosztó volt a kérdés, s bár a Premier League-csapatok többsége elfogadta – így aztán az angol élvonalban is alkalmazzák jelenleg az öt cserét –, az Aston Villa, az AFC Bournemouth, a Sheffield United és a West Ham United sokáig a szabály ellen érvelt. A csapatok szerint az öt változtatás lehetősége a nagy csapatok számára jelent előnyt, mivel az ő keretük mélyebb, több hasonló kvalitású játékosuk lehet.

(Az MLSZ az NB I 2020–2021-es évadjának versenykiírásában úgy fogalmaz, hogy a pályára lépő cserejátékosok száma sportszervezetenként maximum 3 fő, s a versenyjegyzőkönyvben sportszervezetenként maximum 7 fő cserejátékos neve szerepeltethető – a szerk.)

A lap arról is beszámolt, hogy Arsene Wenger ajánlása alapján az IFAB és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közösen dolgozik egy új ajánláson a videobíró használatára, és az elmúlt egy évben sok vitát kiváltó, „centizgetős” lesmegítélés kiváltására.

Néhány centiméteren múltak leshelyzetek. Itt az idő ezen mielőbb változtatni. Nem jó, hogy lesen van a játékos azért, mert például az orra – amivel szabályos gólt szerezhet – közelebb van a kapuhoz. Ehelyett a támadó nem lenne lesen, ha van olyan testrésze, amely legalább egy vonalban van a védővel és szabályos gólt szerezhet vele – még akkor is, ha más ilyen testrésze előrébb van. Ez megoldaná a problémát, nem millimétereken múlna egy döntés” – mondta februárban Wenger a Guardiannak.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.30. 09:07

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18
Ezek is érdekelhetik