MU: célt ért Rashford akciója, milliónyi gyerek kap segítséget

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.16. 15:30
null
Példakép: Marcus Rashford nem állt meg addig, amíg nem érte el a célját (Fotó: AFP)
Célt ért Marcus Rashford kampánya: a Manchester United labdarúgója elérte, hogy a szerény körülmények között élő angol diákok a nyáron is kapjanak ételt az iskoláktól – írja a BBC.

Rashford az elmúlt időszakban minden lehetséges platformon küzdött azért, hogy a szerény körülmények között élő angol diákok megfelelő ételt kapjanak a nyáron is – a korábbi tervek szerint ez nem történt volna meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy olyan családokra is gondolni kell, ahol a szülőknek a járványhelyzet miatt nincs munkájuk, és kikapcsolták náluk a vízellátást, vagy más nehézségekkel küzdenek.

„A gyermekek szegénységének megszüntetése nagyobb siker, mint bármelyik trófea a futballban”
írta Rashford.

A Manchester United 22 éves támadója hétfőn nyílt levelet írt a brit kormánynak, amelyben kiemelte, hogy gyermekkorában neki is szüksége volt hasonló támogatásra, és arra kérte az ország vezetőit, hogy biztosítsák a gyermekek ellátását. Boris Johnson miniszterelnök örömmel fogadta a játékos felhívását, és kedden a Downing Street be is jelentette, hogy eleget tesz a kérésnek.

Körülbelül 1.3 millió gyermek jogosult az ingyenes iskolai étkezésre Angliában, Rashford hathatós közreműködésének köszönhetően ők egyenként heti 15 fontos, vagyis hat héten át összesen 120 millió fontos támogatást kapnak.

Rashford a Twitteren reagált a bejelentés után – rengetegen fejezték ki felé megbecsülésüket, így például csapattársa, Harry Maguire; a Leicester City kapusa, Kasper Schmeichel; a korábbi angol válogatott játékos, Gary Lineker; valamint Lando Norris F1-pilóta is.

„Nem is tudom, mit mondjak. Nézzük csak, mi történik, amikor mindannyian összefogunk. Ez Anglia 2020-ban!”

Rashfordnak nem ez az egyetlen jótékonysági akciója a közelmúltban: a járványhelyzet alatt kb. 20 millió fontot gyűjtött a szegény gyerekek étkeztetésére, s mivel maga is ebből a közegből tört ki, az amatőr futballistaközeget (Grassroots) is támogatta.

null

null

null

null



 

Legfrissebb hírek

Őrület, a hajrában bukta el a döntetlent az Arsenal a Villa vendégeként

Angol labdarúgás
1 órája

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2025.12.04. 23:01

Szoboszlai: Minden megvan hozzá, hogy egy ilyen meccset három ponttal zárjunk

Angol labdarúgás
2025.12.04. 12:43

Slot a helyzetek számával elégedett volt, az eredménnyel nem a Liverpool döntetlenje után

Angol labdarúgás
2025.12.04. 09:41

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
2025.12.03. 23:14

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

Liverpool: folytatódhat a West Ham elleni miniforradalom

Angol labdarúgás
2025.12.03. 07:04

Haaland rekordot döntött, a City majdnem leadta négygólos előnyét a Fulham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.02. 23:15
Ezek is érdekelhetik