Man. City: A kupagyőzelem jó felkészülés lenne a Real ellen – Guardiola

MTI MTIMTI MTI
2020.06.29. 12:07
null
Az Arsenal lesz a manchesteri csapat ellenfele az FA-kupa elődöntőjében (Fotó: AFP)
Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője szerint a labdarúgó FA-kupa megnyerése lenne a legmegfelelőbb felkészülés a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő augusztusi visszavágójára.

 

A katalán szakember azt mondta, bár a bajnoki címet elbukták a Liverpoollal szemben, de két trófeáért még versenyben vannak a kitolódott szezonban, mely a koronavírus-járvány miatt csúszik szinte egészen a nyár végéig.

„Nagyon jó lenne a legjobb formában megérkezni a Real elleni találkozóra, ezért azt gondolom, hogy a kupagyőzelem lenne a legjobb felkészülés a számunkra” – jelentette ki Guardiola.

Az FA-kupa elődöntőit július 18-19-én játsszák, a finálét pedig augusztus 1-jén rendezik. A BL félbeszakított idénye Lisszabonban, egy nyolccsapatos minitornával folytatódik. A Manchester Cityre augusztus 7-i dátummal a nyolcaddöntős párharc visszavágója vár, és az angol együttes kedvező helyzetben van, a februári első felvonáson ugyanis Madridban 2–1-re győzött.

Az FA-kupában Manchester City–Arsenal, valamint Manchester United–Chelsea elődöntőket rendeznek a Wembley Stadionban.

Legfrissebb hírek

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Kerkez Milos teljesítményét elemezték és dicsérték – videó

Légiósok
2026.02.17. 19:27

„Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbjává vált”

Angol labdarúgás
2026.02.17. 10:13

FA-kupa: egy öngól okozta a hatodik ligás csapat vesztét a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2026.02.16. 22:24

Sorsoltak az FA-kupában: a Premier League utolsó helyezettje ellen folytatja a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.16. 19:51

Az Arsenal egy félidő alatt elintézte a Wigant, így továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.02.15. 19:20

A Leeds tizenegyesekkel búcsúztatta a Birminghamet az FA-kupában; továbbment a Wolves, a Sunderland és a Fulham is

Angol labdarúgás
2026.02.15. 16:58
Ezek is érdekelhetik