PL: óriási fizetéssel csábítaná Pochettinót a Newcastle?

H. K.H. K.
2020.04.29. 21:45
null
Mauricio Pochettino a Newcastle-nél folytathatja (Fotó: AFP)
Brit sajtóhírek szerint a Newcastle United labdarúgócsapatát megvásárolni készülő csoport Mauricio Pochettinót szemelte ki a gárda következő menedzserének.

 

Az argentin szakembert tavaly novemberben küldte el a Tottenham, azóta nincs is csapata– a Sky Sports úgy tudja, hogy ez hamarosan megváltozhat (igaz, ehhez előtte még a brit sajtóban sokat pletykált tulajdonosváltás szükséges), a Newcastle Unitedet megvásárolni készülő szaúdi konzorcium kivánságlistájának élén ugyanis Mauricio Pochettino áll.

Mint a portálon olvasható, az új vezetőség terve az lenne, hogy a jelenlegi idényben még Steve Bruce irányítaná az együtttest, a nyártól viszont Pochettino venné át a gyeplőt. A hírek szerint mindezt óriási bérért tenné, a szaúdiak ugyanis állítólag évente 19 millió fontot fizetnének a 48 esztendős szakembernek.

A Sky hozzáteszi: amennyiben nem sikerül Pochettinót a gárdához csábítani, az új vezetőség visszahívná a Steve Bruce előtt tevékenykedő Rafa Benítezt.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
2026.08.11. 20:35

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17