Chelsea: az Ajax után Zijessel is megállapodott a klub

Vágólapra másolva!
2020.02.24. 13:53
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott Hakim Zijessel.

Mint ismert, a „kékek” február 13-án jelezték, hogy a marokkói támadó klubjával, az Ajaxszal mindenben megegyeztek, s Hakim Zijes a nyáron 40 millió fontért válthat csapatot.az Ajaxszal mindenben megegyeztek, s Hakim Zijes a nyáron 40 millió fontért válthat csapatot.

Az üzlet lezárásához viszont a Chelsea-nek még meg kellett állapodnia a 26 esztendős támadóval is. Mint a gárda jelezte, most ez is megtörtént, Zijes öt esztendőre kötelezte el magát újdonsült együtteséhez. A játékos ebben az idényben még marad Hollandiában, majd a nyáron csatlakozik Frank Lampard alakulatához.


A Hollandiában született, de marokkói válogatott játékos 2016-ban szerződött az Ajaxhoz, amellyel bajnoki címet és Holland Kupát nyert, 2017-ben bejutott az El-döntőbe, tavaly pedig az elődöntőig menetelt a Bajnokok Ligájában.

Zijes a jelenlegi idényben 32 mérkőzésen nyolcszor volt eredményes, emellett kiosztott 21 gólpasszt is.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
21 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46
Ezek is érdekelhetik