Everton: 18 hónap után megköszönték Marco Silva munkáját

B. L.B. L.
2019.12.05. 20:51
null
Marco Silva munkáját 18 hónap után megköszönte a klubvezetőség (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 18. helyén álló Everton a hivatalos honlapján tudatta, hogy már nem Marco Silva az együttes menedzsere.

 

A 42 éves portugál trénert 2018. május 31-én nevezte ki a Mersey-parti csapat, amely első idényében a nyolcadik helyen zárt. A mostani kiírásban viszont csak szenvednek a liverpooliak, az utolsó csepp pedig a derbin elszenvedett 5–2-es vereség volt a pohárban.

„Az Everton megerősíti, hogy Marco Silva elhagyta a klubot. A klubvezetőség köszönetet mond Marcónak az elmúlt 18 hónap munkájáért, és minden jót kíván neki a jövőben – kezdi közleményét az Everton. – Duncan Ferguson veszi át ideiglenesen az első csapat irányítását, és ő lesz az edző a Chelsea elleni szombati mérkőzésen. A klub mihamarabb szeretné megtalálni az új, állandó menedzserét.”

Marco Silva irányításával a csapat 61 mérkőzést játszott, ebből 25-öt nyert meg, ugyanennyit elbukott, 11-szer pedig ikszelt.

A derbi összefoglalóját itt olvashatja el!

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ
20.30: Sheffield United–Newcastle (Tv: Spíler1)
21.15: Arsenal–Brighton (Tv: Digi Sport1)

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Liverpool–Everton 5–2 (Origi 6., 31., Shaqiri 17., Mané 45., Wijnaldum 90., ill. M. Keane 21., Richarlison 45+3.)
Chelsea–Aston Villa 2–1 (Abraham 24., Mount 48., ill. Trezeguet 41.)
Leicester City–Watford 2–0 (Vardy 55. – 11-esből, Maddison 95.)
Manchester United–Tottenham Hotspur 2–1 (Rashford 6., 49. – a másodikat 11-esből, ill. Alli 39.)
Southampton–Norwich City 2–1 (Ings 22., Bertrand 43., ill. Pukki 66.)
Wolverhampton Wanderers–West Ham United 2–0 (Dendoncker 23., Cutrone 86.)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Burnley–Manchester City 1–4
(R. Brady 89., ill. G. Jesus 24., 50., Rodri 68., Mahrez 87.)

Crystal Palace–Bournemouth 1–0 (Schlupp 76.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 15 14 1 37–14 +23 43
2. Leicester City 15 11 2 2 35–9 +26 35
3. Manchester City 15 10 2 3 43–17 +26 32
4. Chelsea 15 9 2 4 30–21 +9 29
5. Wolverhampton 15 5 8 2 21–17 +4 23
6. Manchester United 15 5 6 4 23–18 +5 21
7. Crystal Palace 15 6 3 6 14–18 –4 21
8. Tottenham 15 5 5 5 25–23 +2 20
9. Sheffield United 14 4 7 3 17–14 +3 19
10. Arsenal 14 4 7 3 20–21 –1 19
11. Burnley 15 5 3 7 22–24 –2 18
12. Bournemouth 15 4 4 7 18–21 –3 16
13. West Ham 15 4 4 7 17–25 –8 16
14. Newcastle 14 4 4 6 13–22 –9 16
15. Aston Villa 15 4 3 8 22–24 –2 15
16. Brighton & Hove Albion 14 4 3 7 16–21 –5 15
17. Southampton 15 4 3 8 17–33 –16 15
18. Everton 15 4 2 9 16–27 –11 14
19. Norwich City 15 3 2 10 16–32 –16 11
20. Watford 15 1 5 9 9–30 –21 8

 

Legfrissebb hírek

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.04.27. 20:06

Palhinha 82. perces góljával verte a biztos kieső Wolvest, de így is maradt a kiesőzónában a Spurs

Angol labdarúgás
2026.04.25. 18:00

Edzőváltás az NB III-as DEAC-nál, felmentették Urbin Pétert

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 08:25

Felbontja Bodó Richárd szerződését a Szeged – hivatalos

Kézilabda
2026.04.23. 10:30

Edzőváltás történt az NB III-as Dunaújváros FC-nél

Labdarúgó NB II
2026.04.23. 06:45

Liverpooli lábnyomok: Szoboszlai újra hős volt, zsebben a BL-indulás?

Angol labdarúgás
2026.04.20. 16:12

Szoboszlai a 100. PL-meccsén a 100. percben adott gólpasszt, a Liverpool megnyerte a városi derbit

Angol labdarúgás
2026.04.19. 17:02

Különleges meccsen jön Szoboszlai Dominik 100. bajnokija

Angol labdarúgás
2026.04.19. 10:00
Ezek is érdekelhetik