Manchester United: közel a megegyezés Allegrivel – sajtóhír

CS. M.CS. M.
2019.10.16. 12:10
null
A Tuttosport szerint Massimiliano Allegri lesz a Manchester United következő vezetőedzője (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában (Premier League) szereplő Manchester United finoman szólva sem kezdte fényesen a szezont, ez pedig könnyedén Ole Gunnar Solskjaer vezetőedzői állásába kerülhet. Az olasz Tuttosport szerint már az utódja is megvan.

Olasz sajtóértesülések szerint egyre közelebb a megállapodás a Manchester United vezetői és Massimiliano Allegri között. Az 52 esztendős olasz edző legutóbb a Juventust irányította, ahol öt év alatt öt olasz bajnoki címet és négy Olasz Kupát nyert a zebrákkal, továbbá kétszer a Bajnokok Ligája döntőjébe is bevezette a csapatot, ott azonban mindkétszer alulmaradt. Allegrit az előző idény végén menesztették a Juvétól.

A Tuttosport információi szerint már arra is fény derült, mennyit keresne Allegri és mely játékosokat csábítaná a „vörös ördögökhöz” korábbi klubjától. Az olasz tréner állítólag az idei Bajnokok Ligája csoportkörének keretszűkítésekor mellőzött Emre Cant és Mario Mandzukicot vinné magával az Old Traffordra, keresete pedig évi 6.5 millió font lenne.

A Manchester United jelenleg csupán a 12. helyen áll a Premier League-ben, a listavezető Liverpoollal szemben már 15 pont a hátránya. Solskjaerék a hét végén ráadásul éppen Jürgen Kloppékat fogadják hazai környezetben.

A klub vezetői még márciusban egyeztek meg hároméves kontraktusban Solskjaerral, a csapat azonban azóta mindössze öt tétmeccset tudott megnyerni a rendes játékidőben, így nem lenne meglepő, ha a norvég hamarosan tényleg távozna a rekordbajnok kispadjáról.

Legfrissebb hírek

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Manchester United a 300. BL-meccsén négygólos győzelmet aratott Dambrauskasék felett

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 22:59