Liverpool: Londonból igazoltak kapust Mignolet helyére

T. I.T. I.
2019.08.05. 15:25
null
Adrián hat év után hagyta el a West Ham Unitedet (Fotó: AFP)
A legutóbb a West Ham Unitednél védő Adrián kettő plusz egy éves szerződést írt alá a Liverpoolnál – jelentette be a Premier League ezüstérmese. A 32 éves kapus, aki 125 bajnokin szerepelt az angol élvonalban, ingyen igazolt Jürgen Klopp csapatához.

 

„Igazán boldog vagyok. Boldog vagyok, mert végre itt lehetek ennél a nagyszerű klubnál. Rendkívül ambiciózus vagyok, azért jöttem, hogy a létező összes trófeát elhódítsam a Liverpoollal és megpróbáljam magamból és Aliból (Alisson Becker) a lehető legjobbat kihozni” – nyilatkozta a Liverpool FC hivatalos honlapján Adrián.

Érdekesség, hogy a 32 éves kapusért eddigi pályafutása során még egyszer sem kellett átigazolási díjat fizetni, 2013-ban előző csapata, a West Ham United is ingyen szerződtette, miután lejárt a szerződése nevelőegyesületénél, a Real Betisnél.

Adrián az első három évében alapember volt a londoniaknál, majd sérülésektől is hátráltatva fokozatosan kiszorult a csapatból, a 2018–2019-es idényben már csak öt tétmérkőzésen, két FA-kupa- és három Ligakupa-találkozón jutott szóhoz Lukasz Fabianski mögött.

A Liverpool a vasárnapi Community Shield-mérkőzés után jelentette be, hogy eddigi cserekapusa, Simon Mignolet távozik a klubtól.


 

Legfrissebb hírek

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.11.04. 11:19

Már nem hisznek abban, hogy visszajuttatja a West Hamet – kirúgták a portugál trénert

Angol labdarúgás
2026.11.03. 11:14

Nemcsak egyszer, kétszer is betalált a kezdőkörből a West Ham fiatalja – videó

Minden más foci
2026.10.24. 17:52

„Nagyon sokat ér ez a három pont” – Andoni Iraola a Gulácsiék elleni fordításról

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 07:05

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41