Gyász: öngyilkos lett az MU korábbi próbajátékosa

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.16. 12:06
A hatalmas tehetségnek tartott, a walesi U-válogatottakban is rendszeresen játszó Joel Darlington 20 évesen öngyilkos lett – számolt be a gyászhírről a futballista édesanyja.

A fiatal futballista Walesben kezdte a karrierjét, ahol több akadémiánál is megfordult, majd 2016-ban óriási lehetőséget kapott: próbajátékra hívták a Manchester Unitedhez. Darlington a próba során eltörte a karját, így nem tudta megmutatni tehetségét.

Végül a walesi élvonalban szereplő Bala Town FC-hez került, amelynél az utánpótlásban a 2016–2017-es idényben ő lett csapata gólkirálya.

Ezután azonban újabb problémák jelentkeztek, ugyanis a fiatal játékos folyamatos hátfájdalmakra panaszkodott.

Joel Darlington mindössze 20 éves volt (Fotó: Bala Town FC)
Joel Darlington mindössze 20 éves volt (Fotó: Bala Town FC)

A vizsgálatok során kiderült, akkora a baj, hogy a profi pályafutásról szinte biztosan le kell mondania a walesinek.

Édesanyja beszámolója szerint ezután a fia magába fordult, depresszióval küzdött, majd az iskolát is otthagyta.

A futballistát saját lakásában találták, ahol felakasztotta magát. Darlington búcsúüzenetet is hagyott, azt azonban a család nem szeretné nyilvánosságra hozni.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
23 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:02

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
Tegnap, 12:51

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03
Ezek is érdekelhetik