PL: kölcsönben maradhat Angliában Gonzalo Higuaín

2019.07.11. 09:25
null
Maurizio Sarri nem számol Higuaínnal a Juventusnál (Fotó: AFP)
Továbbra sem dőlt el, hol játszhat a következő idényben Gonzalo Higuaín. Az argentin csatárral Maurizio Sarri nem számol a Juventusnál, de a West Ham United szívesen kölcsönvenné, majd ha elégedett lenne vele, véglegesítené az átigazolását.

 

Gonzalo Higuaín 2016-ban került a Juventushoz, de azóta a Milant és a Chelsea-t is megjárta kölcsönben, és előfordulhat, hogy ez hasonlóan alakul a következő idényben is. Az olasz Sky Sports információi szerint ezúttal a West Ham jelentkezett be a 31 éves támadóért.

A londoni klubnál az új idény kezdete előtt Marko Arnautovic, Andy Carroll és Lucas Pérez pótlását is meg kell oldani. Korábban szerették volna átigazolni Maxi Gómezt a Celta Vigótól, de a spanyolok nem fogadták el az érte ajánlott 40 millió eurót. A másik kiszemeltjük az Eintracht Frankfurt játékosa, Sebastien Haller volt, de úgy tűnik, ez a transzfer is meghiúsult.

Most abból a 40 millió euróból, amit csatár igazolására költenének, Higuaínt szerezhetik meg. A tervek szerint az argentin előbb kölcsönbe érkezne, de a West Hamnek opciós joga lenne, hogy később véglegesítse a transzfert. A Juventusnál viszont állítólag nem szeretnének kölcsönszerződést kötni, inkább azonnal eladnák Higuaín játékjogát.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
13 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
19 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24